Az Anconai szerelmeseket mutatja be pénteken a Veres1Színház
Dátum: 2016. szeptember 29., csütörtök, 8:18

Az Anconai szerelmesek című zenés komédiát mutatja be pénteken a Veresegyházán működő Veres1Színház, amely a tervek szerint a jövőben új színházépületet is kap.

Venyige Sándor, a színház művészeti vezetője és alapítója az M1 aktuális csatorna szerdai adásában elmondta, hogy a csaknem két éve működő társulat pénteken mutatja be az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot sok más mellett Bozsó József, Miklós Kriszta, Fésűs Nelly, Dósa Matyi és Sári Évi szereplésével. A darabot Bakó Gábor koreografálta, Szilágyi Annamária rendezte, a díszlet- és jelmeztervező Varsányi Anna volt.

Hangsúlyozta, hogy a fővárostól húsz kilométerre fekvő, tizennyolcezer lelket számláló kisvárosban működő társulat egy évad alatt tízezer nézőt vonzott előadásaira.

"A veresegyházi közönség a budapesti színházi kínálaton szocializálódott, számunkra az a kihívás, hogy ezzel a színvonallal kell csereszabatosat létrehoztunk" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a társulat jelenleg a helyi művelődési házban kapott helyett, de a városvezetés szándéka és tervei szerint a jövőben új épületet építenek számukra.

Mint mondta, a színház művészei között olyan népszerű színészek is vannak, mint Székhelyi József, Hujber Ferenc, Pindroch Csaba, Steinkohl Erika, Pál Tamás vagy Miklós Krisztina.

Beszélt arról is, hogy a város támogatása mellett a jegybevételből tartja fent magát a társulat. Mint mondta, a színház jegybevétele a társulat költségvetésének a kilencven százalékát adja, ami köszönhető az országszerte tartott vendégelőadásoknak is.

"Racionálisan működünk, nekünk nem kell egy kétszáz fős stábot, színházi populációt eltartanunk, de ettől függetlenül a város komolyan segíti a társulatot" - mondta el Venyige Sándor.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ A hiúságnak nincsenek fokozatai, legfeljebb az ügyességnek, amellyel eltitkoljuk."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ