Szerdán kezdődik a bábszínházak találkozója Kecskeméten
Dátum: 2016. október 12., szerda, 9:58

Szerdán kezdődik a XIII. Magyarországi Bábszínházak Találkozója Kecskeméten, ahol öt nap alatt harmincöt előadást mutatnak be - tájékoztatta az MTI-t Kiszely Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója.

Elmondta: a Magyarországi Bábszínházak Találkozóját 1992-ben a kecskeméti Ciróka Bábszínház azért hívta életre, hogy egy szakmai fórum segítse a műfaj hazai képviselőit. A találkozó az elmúlt húsz év alatt olyan rangos eseménnyé vált, amelynek kétévenkénti megrendezését - mind a szakmai fejlődés, mind a bábszínházi műfaj jövője szempontjából - a magyar bábszínházi szakma egésze kiemelkedően fontosnak tartja - tette hozzá.

Az igazgató hangsúlyozta: a hagyományoknak megfelelően a látott produkciókat meghívott szakemberek részvételével naponta megvitatják meg. Az eszmecsere idén Novák Eszter rendező, Jászay Tamás kritikus és visszatérő vendégként Marek Waszkiel, a poznani Teatr Animacji igazgatója közreműködésével zajlik.

A hivatalos programban a műfaj tizenhárom, intézményes formában működő képviselője mellett hat független társulat produkciója szerepel. Az off programok és szabadtéri előadások sorában további tizenhat előadás lesz látható. A találkozó off programjain az állandó társulattal nem rendelkező, egy-egy produkcióra összeszerveződő fiatal művészek, pályakezdők részére biztosítanak bemutatkozási lehetőséget.

Idén is jelen lesznek Kecskeméten a határon túli, magyar nyelven játszó társulatok képviselői is, akik nemcsak értékes szakmai tapasztalatokat szerezhetnek, hanem lehetőséget is kapnak a magyarországi alkotók megismerésére, meghívására, saját produkcióik kiajánlására, cserejátékok lebonyolítására.

A program folyamatossága érdekében több helyszínen zajlanak majd az előadások. A Ciróka Bábszínház két játszóhelye mellett a Kelemen László Kamaraszínház, a Ruszt József Stúdiószínház, valamint a Tudomány és Technika Háza ad helyet a produkcióknak.

Az Emlék/Tár/Téren szombaton és vasárnap Fabók Mancsi Bábszínháza, a Ládafia Bábszínház, a Tintaló Társulás, Sarkadi Bence, a MárkusZínház, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, Fekete Dávid és a Ziránó Színház szabadtéri előadásai várják az érdeklődőket. A főtéren Bartha Tóni Csúzlizdája, a Tekergőtér és a Bab Társulat ügyességi játékai, valamint a Ládafia Bábszínház körhintája kínál szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt.

A találkozó egy nulladik napi programmal is kiegészül, hiszen kedden délelőtt tartják meg az UNIMA Nemzetközi Bábjátékos Szervezet közgyűlését, valamint a Bábművész Szövetség gyűlését. Délután bábművészeti színházi nevelési és műhelymunka várja az érdeklődőket.

Kiszely Ágnes kiemelte: a kecskeméti Ciróka Bábszínház fennállásának harmincadik évfordulóját szintén kedden ünneplik meg. A jubileumi műsorban a találkozón résztvevő összes társulat színpadra lép.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ