A bagoly, aki félt a sötétben - Új gyerekelőadást mutat be a Kolibri Színház
Dátum: 2016. október 24., hétfő, 10:06

A bagoly, aki félt a sötétben címmel új gyerekelőadást láthat a közönség a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban; a félelmek, szorongások legyőzéséről szóló, Jill Tomlinson műve alapján készülő produkció bemutatóját szombaton délután tartják a Kolibri Fészekben.

A Szívós Károly rendezésében látható, 5-9 éveseknek ajánlott előadásban Nizsai Dániel, Tisza Bea és Mult István játszik.

A történet főszereplője Hupp, a kis gyöngybagoly, aki fél a sötétben. Éjszakai állat lévén ez a félelem sok mindenben meggátolja, ezért meg kell tanulnia legyőzni. Ebben nemcsak szülei segítik őt bátorításukkal, hanem új barátai is, akik megmutatják neki, mi mindenre jó a sötétség - olvasható a Kolibri Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a gyermeki borzongás teljesen természetes dolog. "A félelem, mint sok más pozitív és negatív érzelem, egyszerűen az élethez tartozik. Tehát nem probléma, ha a gyerekek időnként bizonytalanok, bátortalanok, esetenként saját maguknak kreálnak félelmetes lényeket, legyőzendő akadályokat. Ugyanakkor érdemes megmutatni nekik, mi az, amit le kell és le lehet győzni, és hogy a világ akkor teljes, ha ezekkel a félelmekkel együtt egyensúlyoznak benne."

Szívós Károly rendező szerint a történet egyik fontos mondandója, hogy miközben a szülők szeretettel óvják, etetik, tanítják gyermeküket, igyekeznek támogatni abban is, hogy saját tapasztalatokra tegyen szert és önállóan küzdje le félelmeit, szorongásait. "Az idegenekkel való találkozások a kisbagoly számára új barátságokat és ismereteket hoznak, amelyek mind erősítik a személyiségét, és rádöbbentik arra, hogy a világ tele van felfedezhető és megismerhető szépségekkel" - idézi a közlemény a rendezőt.

Az előadás zenéjét Nyitrai László szerezte, a videoanimációt Bodnár Zoltán készítette, a báb-, díszlet- és jelmeztervező Orosz Klaudia.

Az előadás október 24-én és 25-én, valamint november 5-én, 7-én és 8-án is látható a Kolibri Fészekben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Csak a közepes művek kifogástalanok – a nagy művek sohasem."
Lucian Blaga
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ