Szatmárnémeti ad otthont a romániai 8. Interetnikai Színházi Fesztiválnak
Dátum: 2016. november 1., kedd, 11:31

A Proscenium Alapítvány és a szatmárnémeti Harag György Társulat ad otthont a 8. Interetnikai Színházi Fesztiválnak, amely a romániai kisebbségi színházak egyik legfontosabb seregszemléje.

A november 4. és 13. között zajló eseményen tíz nap alatt 21 társulat 25 előadást mutat be hat helyszínen - mondta az MTI-nek Végh Balázs, a házigazda társulat sajtóreferense. Hozzátette: a fesztivál első alkalommal érkezik a partiumi városba, ahol rendszerváltozás óta nem volt ilyen nagy méretű fesztivál. "Nagy feladat, de nagy öröm is egyben, hogy házigazdái lehetünk egy ilyen fontos szakmai rendezvénynek" - mondta Bessenyei Gedő István fesztiváligazgató.

Korábban egyebek mellett Bukarestben, Aradon, Nagyváradon, legutóbb pedig két évvel ezelőtt Csíkszeredában szervezték meg a seregszemlét.

Az előző kiadásokhoz képest az idén az lesz az egyik újdonság, hogy a szervezők a romániai kisebbségi kőszínházak mellett meghívták a független társulatokat. Így jelen lesz a kolozsvári Váróterem Projekt és a Shoshin Színházi Egyesület, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió, illetve az András Lóránt Társulat és a sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínházi műhelyek. A résztvevők többségét magyar színházak teszik ki, hiszen Romániában a legtöbb kisebbségi teátrum magyar, de a fesztiválon ott lesz a Bukaresti Állami Zsidó Színház, a Nagyszebeni Radu Stanca Állami Színház német tagozata, valamint a bukaresti roma Giuvlipen Színház is.

A szatmárnémeti társulat már két évvel ezelőtt is készült, hogy házigazdája legyen a seregszemlének, de akkor még nem fejeződtek be a Szatmárnémeti Északi Színház épületének restaurálási munkálatai. A felújítás az idén ért véget, a társulat nemrég vette birtokba a patinás épületet, amelyet 1892-ben avattak fel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ