A Szentivánéji álom a Vígszínházban Pukk szerepében Eszenyi Enikővel
Dátum: 2017. február 27., hétfő, 10:54

Szerelmi praktikák az év legrövidebb éjszakáján; Shakespeare Szentivánéji álom című darabját szombaton mutatja be a Vígszínház Kovács D. Dániel rendezésében, a főbb szerepekben Eszenyi Enikővel, Hegedűs D. Gézával és Stohl Andrással.

Az idei évadban a Szentivánéji álommal folytatja a Vígszínház a Shakespeare-ciklusát. A darab színpadi változatát Nádasdy Ádám fordítása alapján Závada Péter készítette.

"Szent Iván éjjele egy hatalmas házibuli, ahová mindannyian hivatalosak vagyunk. Azért jövünk el, hogy a vágyainknak engedelmeskedjünk. (...) Féltékeny tündérek félrekézbesített bűbájai a legváratlanabb helyzetekhez vezetnek: aki eddig a szerelem elől menekült, most üldözi azt, aki vonakodott, most vonzódik. A vígjátéki félreértéseken keresztül, amiket Pukk, a rafinált játékmester kaján élvezettel és fáradhatatlanul működtet, saját esendőségünkön nevethetünk" - olvasható a darabról a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Eszenyi Enikőt, a színház igazgatóját idézik, akinek öt éve nem volt színészként vígszínházi bemutatója, most pedig Pukk-ként látható. "Nagyon sajnálom, hogy a sérülésem miatt az utolsó héten kicsit újra kellett gondolnunk a figurát" - mondta Eszenyi Enikő, akinek Facebook-oldalán olvasható, hogy megsérült a próbán. "Az új Pukk bottal jár. Bár a sérülésem a mozgási amplitúdómat csökkentette, de a belső energiáimat szerencsére nem" - tette hozzá.

"Tulajdonképpen a mi olvasatunkban ez a történet bennünk történik meg" - mondja a Szentivánéji álomról a Gyalu szerepét alakító Hegedűs D. Géza. "Hordozzuk ezeket a szereplőket a lelkünkben, képzeletünkben, gondolatainkban. Az emberi ösztön hihetetlen vad, szélsőséges álmokat előhívó erdővé tud varázsolódni egy elbűvölő éjszakán, megszülethetnek ezek a történetek akár ma is" - fogalmazott.

Hermiaként Szilágyi Csenge, Helénaként Bach Kata, Lysanderként Ember Márk látható a színpadon.

Orosz Ákos, akit az évadban a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovjaként is láthatott már a közönség, most Demetriusként küzd meg egy reménytelennek tűnő szerelemmel. "Ebben a próbafolyamatban megpróbálom máshogy artikulálni az energiáimat, mint eddig bármikor. Igyekszem egy lágyabb, érzelmesebb vonalat képviselni" - mondta Orosz Ákos, hozzátéve: nyugodtabb karaktert alakít majd, mint amit megszokhattak tőle a nézők.

Alapként, Pyramus szerepében Stohl András látható. Az általa megformált karakter a drámatörténet egyik legizgalmasabb figurája. "Azért fontos ez az előadás, mert egészen más nyelven szólal meg, mint ahogy eddig bármikor láttam. Ez tényleg a fiatalok előadása" - idézik a közleményben Stohl Andrást.

Kovács D. Dániel két éve tagja a Vígszínház társulatának, a Szentivánéji álom az első nagyszínpadi rendezése. "A Szentivánéji esetében összegezni lehet rengeteg tapasztalatot: fiatalságról, szerelemről, színházcsinálásról, a tudatalattiról szólhat az elmesélt történet" - mondta, hozzátéve: ha megtalálja benne az igazságot, ha magára ismer, úgy már tud hitelességre is törekedni.

A produkcióban a főszereplők mellett Király Dániel, Járó Zsuzsa, Tahi Tóth László, Gados Béla és Hajduk Károly is játszik. A díszlet és a jelmez Horváth Jenny munkája.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ