BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Arany-emlékév - A Bolond Istókot állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház
Dátum: 2017. március 9., csütörtök, 8:33

Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményének színpadra állításával emlékezik meg a költő születésének 200. évfordulójáról a Békéscsabai Jókai Színház. A darab bemutatóját április 19-én tartják.

Seregi Zoltán, a színház igazgatója a szerdai olvasópróba kezdetén elmondta, hogy minden évben kiválasztanak egy az általános vagy középiskolás tananyaghoz kötődő művet, idén az Arany-emlékév miatt esett a Bolond Istókra a választás.

Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a Színitanház hallgatóinak bemutatkozási lehetőséget adjanak, ezért ebben a darabban főként nekik adnak teret. "Komoly gyakorlat lesz ez számukra" - fogalmazott.

Az igazgató közölte: mivel a rendező, Árkosi Árpád még nem ismeri a színésztanoncokat, a következő napokban dől el a szereposztás java. Annyi biztos, hogy a mesélőt Besztercey Attila gyulai vendégszínész, a címszereplőt pedig Ragány Misa alakítja.

Árkosi Árpád úgy vélte, hogy Zalán Tibor dramaturgnak, akivel már dolgozott együtt, sikerült "fogyaszthatóvá, átélhetővé, színházi élménnyé" alakítania Arany művét úgy, hogy az hű legyen a költő emlékéhez. Kísérletnek, színházi játéknak nevezte a munkát.

Elárulta: valószínűnek tartja, hogy néhány ponton még változtatni fognak a szövegen, ugyanis a darabba zenét és táncot is terveznek, emiatt elképzelhető, hogy néhol dramaturgiai módosításokat kell végrehajtani. Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, művészeti vezető írja a darab zenei részét - közölte a rendező.

Ondraschek Péter díszlettervező elmondta: egy kísérleti laborhoz hasonló steril teret képzeltek el, amelyben a jelmezek és a kellékként használt bábok jól érvényesülnek. A darab egy mesevilágban kezdődik, amelyet óriás, kétméteres bábokkal jelenítenek meg, a mű végére pedig eljutunk a való életbe - fejtette ki.

Mészáros Zsófia jelmeztervező hozzátette, hogy meseszerű bábokat, busójáráshoz hasonló maszkokat és durva anyagú, régies jelmezeket képzeltek el a műhöz.

A bábokat Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház vezetője készíti majd el, a darabban a bábszínház egyik színésze, Szőcs Orsolya is szerepel.

Arany János hajdani debreceni kollégiumi élményeit, színházi, majd vándorszínészi kalandjait írta meg a Bolond Istókban. A két énekből álló, valószínűleg befejezetlen elbeszélő költemény első részében, amelyet 1850-ben hagyott félbe a költő, Bolond Istók még csak csecsemő. A második részben, amelyet 1873-ban írt, már a debreceni kollégiumban élő, a világ nagy dolgai iránt érdeklődő, de csöppet sem eminens tanulóként, szerep nélküli segédszínészként és egy vándortársulat tagjaként ábrázolja hősét Arany.

A színház számára ez azért érdekes, mert ebben a munkában teljesedik ki Arany humora, filozófiai tájékozódása a világ jelenségeiről, illetve itt engedi valamennyire közel magához a közönséget az egyébként zárkózott ember hírében álló költő - mondta a darab dramaturgja, Zalán Tibor.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ