Négy magyarországi és két határon túli előadás a Városmajori Színházi Szemlén
Dátum: 2017. március 9., csütörtök, 8:37

Négy magyarországi és két határon túli színház darabját válogatták be az idei Városmajori Szabadtéri Szemle versenyprogramjába a szervezők szerdai tájékoztatása szerint.

A nézők nyíregyházi, miskolci, kecskeméti, szombathelyi, valamint szabadkai és csíkszeredai előadásokat láthatnak a június 22-től július 11-ig tartó szemlén, amelyet a Budapesti Nyári Fesztivál keretében rendeznek meg.

A háromtagú szakmai bizottság - Papp Tímea, Stuber Andrea és Urbán Balázs színikritikusok - több mint ötven, 2016. március 1. és 2017. február 20. között bemutatott vidéki és határon túli színházi előadás megtekintése után választotta ki azokat a produkciókat, amelyek szórakoztató jellegük mellett a művészi megvalósítás szempontjából is kiemelkednek a kínálatból, ugyanakkor megfelelnek a Városmajori Szabadtéri Színpad technikai adottságainak is.

A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabbal érkezik, a rendező Tasnádi Csaba. A szombathelyi Weöres Sándor Színház A falu rossza című darabot mutatja be Mohácsi János, a kecskeméti Katona József Színház pedig a Mágnás Miskát Rusznyák Gábor rendezésében. A Miskolci Nemzeti Színház A hülyéje című előadással lép fel, a rendező Szőcs Artur. A Szabadkai Népszínház az Amadeus című darabbal érkezik Béres Attila, a csíkszeredai Csíki Játékszín pedig a Tisztelt Házzal Lendvai Zoltán rendezésében.

A programot idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség az interneten szavazhat a kedvenceire.

A jegyvásárlás hamarosan megkezdődik a Szabad Tér Színház honlapján.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Egy nő még mindig kiszámíthatóbb, mint egy elektron."
Mérő László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ