Színházi világnap - Bemutatóval és kulisszajárással készül a Játékszín Budapesten
Dátum: 2017. március 23., csütörtök, 15:10

Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatója és a társulat színészei által vezetett kulisszajárás is várja az érdeklődőket a budapesti Játékszínben március 27-én, a színházi világnapon.

A Játékszínben 15 órától Lengyel Tamás, Lévay Viktória és Molnár Áron kíséretében az előre regisztrált érdeklődők húsz fős turnusokban látogathatják meg a teátrum rejtett zugait. Este hét órától Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiáját felolvasószínházi formában adja elő Zsurzs Kati és Tóth Enikő a szerző jelenlétében - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Mint írják, a darab két nő különös találkozásáról, barátságáról, összeveszéséről és talán kibéküléséről szól - és mindez mi másért, mint a titokzatos harmadikért. A különleges atmoszférájú, szűk körű előadáson a darab írója Szakonyi Károly olvassa be a szerzői instrukciókat. A produkció után Szakonyi Károllyal és a szereplőkkel Lőkös Ildikó dramaturg beszélget.

A tájékoztató idézi Bank Tamást, a Játékszín igazgatóját, aki kiemelte: "ókori műfaj a miénk, a színházi világnapot mégis csak 1961 óta ünnepeljük. Közel negyven éve a nemzetközi tiszteletadás része az üzenet is, amely felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, és amellyel a színészeket, színházi dolgozókat is köszöntik. Szórakoztató színház a miénk, és fontos, hogy erre az alkalomra méltó produkcióval készüljünk. A kortárs dráma legjelesebb alkotóinak egyike, Szakonyi Károly személyes jelenléte teszi igazán hangsúlyossá ezt az estét a Játékszínben".

A színház társulata a világnapon Siófokra utazik A szőke ciklon című Rejtő-adaptációval. A zenés akcióvígjátékban többek közt Őze Áron és Földes Eszter is látható - írták a tájékoztatóban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Aki sohasem követ el esztelenséget, korántsem olyan bölcs, mint ahogy gondolja."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ