BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Amerikai turnéra készül a Békéscsabai Jókai Színház
Dátum: 2017. április 12., szerda, 19:33

Az Egyesült Államokban turnézik a Dzsungel könyve musicallel a Békéscsabai Jókai Színház több művésze a helyi magyarokból álló Pilvax Players társulattal április 18. és május 3. között - mondta el hétfőn sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója.

Seregi Zoltán elmondta: tavaly kezdődött a kapcsolatuk az Egyesült Államokban élő, profi és amatőr színészekből álló társulattal, akkor öt előadást tartottak. Most hat előadás lesz szerte az amerikai kontinensen, New York mellett Bostonban, Washingtonban, a San Franciscóhoz közeli Walnut Creekben és - két alkalommal - San Diegóban lépnek fel.

Gerner Csaba az MTI kérdésére válaszolva elmondta: családjának egy része kint él Amerikában, gyakran jár a földrészen, egyik útja során ismerkedett meg Zsédely Tímeával, aki magyar könyvesboltot működtet és aktív tagja a Pilvax Playersnek. Zsédely Tímea régóta szerette volna színre vinni a Dzsungel könyvét, az ötletet ő és Seregi Zoltán felkarolta - magyarázta az együttműködés kezdetét a darabban Sír Kánt alakító és társrendezőként is közreműködő Gerner Csaba.

A színművész elmondta: a Dés-Geszti-féle musical zenéjét használják, de a történetet némileg átalakították. A helyszínt a "nagyvárosi dzsungelbe" helyezték, ahol a farkasok a Wall Street farkasai, a lányok utcai girlök, a majmok utcagyerekek. "A darab üzenete, az elveszett ember útkeresése és magára találása megmaradt" - hangsúlyozta. A tavalyi előadásokkal ellentétben - a sok utazás miatt - idén nem élő zenével játsszák a darabot és a díszletet is leegyszerűsítették némileg.

Gerner Csaba hozzátette: a különböző városokban a helyi magyar közösség gyerekei játsszák majd a gyerekkaraktereket, "így lesz némi interaktivitás az előadásokon".

Csomós Lajos - aki a majomkirályt és a vadászt alakítja - elmondta: tavaly valamennyi előadást teltház előtt játszották és a kint élő, másod- és harmadgenerációs magyarok annyira igényelték a magyar nyelvű előadást és a találkozást anyaországbeli színészekkel, hogy a darab után sokáig ott maradtak beszélgetni.

Gerner Csaba elárulta: a San Francisco melletti Walnut Creek Siófok testvérvárosa, fellépésük idején épp ott üdülnek majd siófoki gyerekek, akik szintén megtekintik az előadást.

A színész-társrendező elmondta: szeretnék, ha a jövőben is megmaradna a kapcsolat az amerikai társulattal, ha ők is fellépnének Magyarországon, illetve ha fesztiválokra is eljutna a koprodukció.

A turnén Vadász Gábor alakítja Mauglit, és egy epizódszerep erejéig Seregi Zoltán igazgató is megjelenik majd a színpadon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ