Pál Andrásnak ítélték oda a Gábor Miklós-díjat
Dátum: 2017. április 18., kedd, 9:58

Pál Andrásnak ítélték idén a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat a Radnóti Színház Téli rege című előadásában Leontes szerepének megformálásáért.

Pál András a rangos szakmai díjat a hétfői Téli rege-előadás végén vehette át - tájékoztatta az elismerést odaítélő kuratórium egyik tagja, Stuber Andrea színikritikus az MTI-t.

A Gábor Miklós-díjat Vass Éva, a művész özvegye alapította 2000-ben, férje halála után két évvel. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelynek több mint tizenöt évig volt elnöke Koltai Tamás színikritikus. Jelenleg Ascher Tamás rendező vezeti a testületet, amelynek tagja Stuber Andrea mellett Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító és Spiró György író.

A Gábor Miklós-díjasok között van László Zsolt, Király Levente, az azóta elhunyt Herceg Zsolt, Blaskó Péter, Kulka János, Balázs Zoltán, Hajduk Károly, Szegezdi Róbert, Hatházi András, Rába Roland, Gálffi László, Cserhalmi György, Hegedűs D. Géza és egyetlen színésznőként Pogány Judit. Tavaly a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja, Bajomi Nagy György nyerte el a kitüntetést Gábor Miklós emblematikus szerepében, a Hamletben nyújtott alakításáért.

A díj egy bronz plakett, Vígh Tamás szobrászművész alkotása. Egyik oldalán Shakespeare, másik oldalán Gábor Miklós portréja látható. A plakett a színészt a Madách Színház 1962-ben bemutatott legendás Hamlet-előadása címszereplőjeként ábrázolja. A több mint háromszázszor játszott előadásban Opheliát Vass Éva alakította.

A díj támogatója a Stalker Stúdió és a Summa Artium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a pénzjutalmat biztosítja.

A díjazott színművész, Pál András az első kaposvári színészosztályban végzett Babarczy László növendékeként, majd a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte pályáját 2006-ban. 2010 és 2013 között a Pesti Magyar Színház tagja volt, amelynek színiakadémiáján azóta is tanít.

Négy éve szerződött a Radnóti Színházhoz, s számos főszerepet eljátszott. Jelenleg a Futótűz, a Lear király, A párnaember, az Iván, a rettenet, a Buborékok, a Karamazov testvérek, a Vágyvillamos és a Téli rege című előadásában látható. Utóbbiban a féltékenységbe beleőrülő Leontes királyt formálja meg Valló Péter rendezésében.

A friss Gábor Miklós-díjas színész nem először részesül szakmai elismerésben: kétszer díjazták a POSZT-on, egyszer a vidéki színházak fesztiválján, valamint a Radnóti Színházban elnyerte a legjobb, majd a legkedveltebb színésznek járó elismerést is - idézik fel a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ Okos ember: azt mondja, amit én."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ