Tizenöt színházi produkció a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Játékokon
Dátum: 2017. május 11., csütörtök, 14:56

Tizenegy színházi társulat tizenöt produkciója látható a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon június 10. és szeptember 9. között, a rendezvényt koncertek, családi programok színesítik - mondta csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Bódor Edit hangsúlyozta: a programkínálat összeállításánál fontos szempont volt, hogy a műfajok közül minél többel találkozhassanak az érdeklődők. Így a klasszikus és kortárs, a magyar és külföldi vígjátékok, bohózatok mellett Broadway-musicalt, népi táncjátékot, könnyűzenei koncerteket, családi programokat is kínálnak a június 10. és szeptember 9. közötti időszakban.

Hozzátette: tizenegy színházi vendégtársulat tizenöt produkciója látható majd a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A Kecskeméti Katona József Színház például elhozza Debrecenbe a János vitéz című előadását, amelynek rendezője, Szente Vajk színművész.

A színházi előadásokban a közönség találkozhat majd többek között Csányi Sándorral, Gubás Gabival, Dobó Katával, Molnár Piroskával és Pindroch Csabával, míg a zenei produkciókban fellép például Lovasi András, Péterfy Bori, Falusi Mariann, Karácsony János, a Csík zenekar és Presser Gábor is.

Papp László polgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egyre népszerűbb az 1950 óta működő szabadtéri színpad, amelyet 2014-ben újítottak fel. A programokra tavaly már mintegy 25 ezren voltak kíváncsiak.

A régió egyik legnagyobb szabadtéri színháza 1017 fő befogadására alkalmas, és a kulturális turizmus kiemelt helyszíne a városban - fűzte hozzá.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ A kritikus az a kesztyű, aki kéznek hiszi magát, és ha csak teheti, ökölbe szorul."
Kornis Mihály
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ