Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez jövőre az Átrium Film-Színházban
Dátum: 2017. május 24., szerda, 10:33

Alföldi Róbert, Bodó Viktor és Horgas Ádám is rendez a jövő évadban az Átrium Film-Színházban, amelynek vezetését szeptembertől a Kultúrbrigád Kft. veszi át.

A színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: az Átrium működtetését a színházban öt éve dolgozó fiatal csapat veszi át, Ugrai István, a színház intendánsaként, Zsedényi Balázs operatív menedzserként, Nyulassy Attila technikai menedzserként vezeti majd az intézményt. A magánszínházként működő Átrium folytatja azt a munkát, amelyet az elmúlt években végzett, miután a színház eddigi tartalomszolgáltatójának, az Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány ötéves szerződése lejárt.

Ugrai István elmondta: elsőként, októberben Alföldi Róbert rendezésében mutatják be Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című, 1974-ben készült filmjének színpadi adaptációját, a Kultúrbrigád produkciójában.

Alföldi Róbert felidézte: a történetben egy idősödő takarítónő szerelembe esik egy bevándorló fiatalemberrel. Egyszerű történet, amely arról szól, hogy mit jelent a valódi szeretet, összetartozás és a másik tisztelete és megbecsülése - fogalmazott, majd kiemelte: a bemutatót különlegessé teszi az is, hogy a termet új elrendezésben szeretné használni, a darab pici térben játszódik. A főszerepeket Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna alakítja, a további szerepekben Mihályfi Balázs, Parti Nóra, Bercsényi Péter és Szatory Dávid látható.

Ugrai István elmondta: egy további bemutatót is terveznek Alföldi Róbert rendezésében, a Kultúrbrigád produkciójában decemberben.

Mint mondta, februárban látható a Vendetta munkacímű előadás, amelyet Bodó Viktor ír és rendez. A darab egy társulatról, egy színházi pályázatról és a politikáról fog szólni, a főbb szerepekben Lukáts Andor, Molnár Piroska, Gyabronka József, Lázár Kati látható.

Szintén februárban mutatják be George Orwell 1984 című regényének új adaptációját, amelyet a Lepkegyűjtő Produkció készít, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével és a k2 Színház színészeivel.

Horgas Ádám elmondta: a mű olyan klasszikus, amely mostanra elkeserítően aktuálissá vált, ennek szeretnék egy nagyszabású színházi feldolgozását létrehozni az Átriumban.

Ugrai István kitért arra, hogy az Átriumban játszó társulatok nagy részével - köztük a Pintér Béla és Társulatával, a Lepkegyűjtő Produkcióval, a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel, valamint a Budapesti Operettszínházzal - folytatódik a közös munka.

Műsoron maradnak azok az előadások, amelyeket évek óta sikerrel játszik az Átrium, például a Parasztopera, a Bárkibármikor, Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr!, a színház nyitóelőadásaként bemutatott Vaknyugat, a II. Edward, a Pillanatfelvétel, Molnár Ferenc Egy, kettő, három című vígjátéka, a Nők az idegösszeomlás szélén című musical, a Sirály, a Frida, a Makbett, A Soha Vissza Nem Térő és az Átriumklorid is.

Kiemelte: a színház elsődleges célja szórakoztató, de társadalmi szempontból érzékeny, tartalmas, összetett előadások bemutatása.

Elmondta: szeptembertől az Átrium égisze alatt fog működni a színházi nevelési előadásokat létrehozó Mentőcsónak Egység, amely két bemutatót készít, produkciói a Jurányi Házban láthatók: az egyik előadás Gimesi Dóra A vezér című Lorenzaccio-feldolgozása, a másik egy új interaktív, társasjáték-jellegű darab.

Az Átrium zenei nevelési programokat is tervez: az óvodások és kisiskolások számára Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, a felső tagozatosok és a középiskolások számára a Budapest Jazz Orchestra mutat be beavató koncerteket.

Elmondta: műsorra tűzik a Tasnádi István és a Majdnem Színház csapata által írt Majdnem 20 című, az egykori Bárka Színházra emlékezve az Ördögkatlan produkciójában bemutatott Vidovszky György rendezte előadást. Látható lesz decembertől a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című zenés színházi estjének kamaraváltozata, felújított formában, Scherer Péter szereplésével.

Lovasi András a zenekar énekese, zeneszerzője elmondta: a zenés darabban az album 14 dala és még néhány hangzik el. Ez a második változata a produkciónak, amelyet nagyobb csapattal is bemutattak már korábban. Akkor a zenészek prózai szerepeket is vállaltak, ezúttal csak zenélnek az előadásban.

Az Átriumba költözik Krizsó Szilvia beszélgető színházi estje, tévéműsora is, Csavard fel a szöveget címmel pedig zenés irodalmi programot is terveznek. Továbbá egész évben képzőművészeti kiállítóhelyként fog működni az Átrium galériája, amelynek programját művészeti tanácsadóként Alföldi Róbert állítja össze; elsőként fotókiállítás lesz látható.

Az üzemeltetőváltással megtörténik a színház műszaki parkjának és villamoskábeleinek cseréje, valamint a hátsó, kiszolgáló helyiségek részleges felújítása, a színházat támogató magánbefektetők bevonásával.

Az Átriumtól az évad végével távozó Magács László, a korábban a Merlin Színházat is működtető Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: másik irányba indulnak el, és helyspecifikus előadásokat hoznak majd létre. Erről szeptemberre ígért bővebb tájékoztatást.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„Jobb egy asszony, mint egy fotel két karja között halni meg."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ