Jutalomjáték a József Attila Színházban
Dátum: 2017. május 29., hétfő, 11:31

Jutalomjátékkal szerepel a József Attila Színházban a Senkisemalszik társulat. Egy csirkefogó élete című díjnyertes előadásukat mutatják be május 31-én az angyalföldi színház stúdiószínpadán.

A Senkisemalszik társulatot Kerekes Áron vezetésével néhány gyakorlatos színész növendék alapította a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban. Az idén már végzős diákok az elmúlt években több előadással is sikert arattak, áprilisban az Egy csirkefogó életéért kaptak több díjat az Országos Diákszínjátszó Találkozón.

Quintus Konrád, a József Attila Színház ifjúsági programjának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy ő a kelenföldi iskolában megrendezett háromnapos Nemes Feszten látta a Molnár Ferenc Liliomjából készült előadást. "Tetszett az erős színészi játék és a nagyon ötletes rendezés. Meggyőztem Nemcsák Károly igazgató urat arról, hogy a fesztiválon ajánljunk fel nekik egy díjat, ami meghívást jelent a színházba egy előadásra."

A darabot Kerekes Áron és egy már végzett Nemes növendék, a színész Benkő-Kovács Gergő rendezte. Liliomot Simics Soma alakítja, a további szerepekben Berényi Nóra, Horváth Emmi, Glávits Bence, Tóth Péter, Boros Eszter és Bartos Ágnes látható.

Quintus megjegyezte, hogy tekintettel a Nemesben folyó komoly munkára, figyelemre méltó, hogy emellett a diákok szabadidejükben összeálltak, és létrehoztak egy ilyen előadást. "Éreztem a szakértelmet, hogy valamit közölni akarnak, nagyon intenzív fiatal együttest ismertem meg. Az ifjúsági programunkban általában minimális díszletet használunk, arra törekszünk, hogy inkább a fantázia dolgozzon, ez az előadás is hasonló eszközökkel készült" - fogalmazott.

A meghívást egy személyes élménye is inspirálta: "1988-ban végeztem a főiskolát, akkor még nem volt szokás, hogy a színészek rendeztek, de két kitűnő osztályfőnököm, Huszti Péter és Kemény Imre megengedte, hogy megrendezzem Moliére A mizantrópját. Tetszett nekik és elfogadták színészvizsgának az osztályban, aztán a Várszínházban játszottuk repertoárszerűen, ami szintén nem volt megszokott dolog. Ezért is lett nekem szimpatikus a Senkisemalszik munkája, mert hasonlóképpen működtek ők is, két srác gondolt valami merészet, és azt mondták, hogy akkor ezt megcsinálják. Nem a tanárok segítségével, hanem ők maguk."

A darabon tavaly nyáron kezdtek el dolgozni, de Benkő-Kovács Gergő csak januártól kapcsolódott be a próbákba társrendezőként. Molnár színművében különösen a mesés koncepció ragadta meg őket, hogy a Liliom körül forgó történet a szemünk előtt válik legendává. A szerző ezzel kapcsolatos instrukciója - amelyet beépítettek az előadásba - szintén ezt a szálat erősíti, valamint a darab szerkezete is meséhez hasonlít, ahogy az alcím is jelzi: Külvárosi legenda hét képben - fejtette ki a két rendező.

"Azért jó ez a mese, mert elképesztően igaz történet. Molnár erősen szabdalt világot ábrázol a hét képben. A hetedik mégsem mesés módon végződik, esendőnek állítja be Liliomot"- magyarázta Kerekes Áron.

Benkő-Kovács Gergő, aki a budapesti Gózon Gyula Kamaraszínházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszik, elárulta, hogy első nagy szerepe szintén Liliom volt, akárcsak Simics Somának, ami különleges kohéziót teremtett közöttük a próbák alatt. "Liliom megalkuvásra képtelen alkat, hiszek ebben a karakterben, és valahol megtaláltam a magam igazságát is benne. Gergő sokat segített a szerep felépítésében" - erősítette meg a főszereplő.

Bár ez az első alkalom, hogy a színház ifjúsági programjában meghívtak egy előadást, Quintus Konrád elmondta, az a szándék, hogy a továbbiakban is támogassanak olyan előadásokat, amelyek a színház által fontosnak tartott értékeket közvetítenek fiatalos nyelvezettel.

Az Egy csirkefogó életét május 31-én 16 órakor mutatják be a József Attila Színház Gaál Erzsébet Stúdiójában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Ami a világon talán a legtöbb ostobaságot hallja: egy festmény a múzeumban. "
Goncourt fivérek
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ