Több mint 400 ezren látták a Vígszínház előadásait a 2016/2017-es évadban
Dátum: 2017. június 1., csütörtök, 9:39

A három állandó játszóhelyén több mint 400 ezer néző látta a Vígszínház 694 előadását a 2016/2017-es évadban - mondta Eszenyi Enikő igazgató szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón hozzáfűzte: a színház repertoárjában 18 magyar szerző által írt darab szerepelt, ezeket az előadásokat összesen több mint 195 ezren látták. Az évad legnézettebb előadása A Pál utcai fiúk volt, amelyet 86 előadáson több mint 95 ezer néző látott a Vígszínházban.

A színház 121. évadában a legtöbbet játszó színész 238 előadással Fesztbaum Béla volt, őt 198 előadással Csapó Attila és 190 fellépéssel Király Dániel követte.

Az évad legkiemelkedőbb művészeti teljesítményét díjazó Ruttkai Éva-emlékgyűrűt Wunderlich József kapja. A színház műszaki és adminisztratív munkatársait elismerő Várkonyi Zoltán-emlékdíjat Sütő Judit veheti át a társulat évadzáró ülésén.

A 122. évad bemutatói között lesz a Hamlet, a Háború és béke, Dragomán György Máglya című regényének színházi változata, Ibsen Vadkacsája és Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiája, valamint Dosztojevszkij Félkegyelműje is - sorolta Eszenyi Enikő. Kitért arra is: az Európai Színházi Unió jövő évi közgyűlését a Vígszínház látja vendégül. A szervezetnek 2015 óta tagja a Vígszínház.

Eszenyi Enikő a 2017/2018-as évad bemutatóiról szólva kiemelte: Dragomán György regényéből, a Máglyából írt színdarabot Armin Petras német rendezővel viszik színre a Házi Színpadon. A magyarországi ősbemutatóban Kopek Jankát és Puzsa Patríciát láthatja a közönség, akik német és román színészekkel dolgoztak a próbákon angol nyelven.

A Vígszínházban először lesz látható szeptember 30-án Shakespeare remekműve, a Hamlet Eszenyi Enikő rendezésében. A darabhoz Forgách András készített új fordítást, aki elmondta: a Hamlet a világirodalom Mount Everestje, sorait olvasva "elég gyorsan elfogy a levegő".

Szintén műsorra tűzik Lev Tolsztoj Háború és békéjét. A világhírű szerző időtlen klasszikusát Alekszandr Bargman orosz rendező viszi színre.

Ismét elfogadta a Vígszínház meghívását Michal Docekal cseh rendező is, aki Georges Feydeau Egy éj a Paradicsomban című bohózatát állítja színpadra.

A Pesti Színház első bemutatója William Shakespeare Lóvátett lovagok című komédiája lesz a következő évadban Rudolf Péter rendezésében. A darabot Bach Kata, Szilágyi Csenge, Telekes Péter és Wunderlich József főszereplésével mutatják be. Rudolf Péter úgy fogalmazott: nagyon örül, hogy fiatalokkal dolgozhat együtt, mert így lehet a legtöbbet tanulni. A művet "dramaturgiai abszurdumnak" nevezte, mint fogalmazott, nem is akarta először elvállalni, de végül teljesen beleszeretett.

Eszenyi Enikő az eseményen bemutatta a társulat új tagjait, Csiby Gergelyt, Ember Márkot, Medveczky Balázst, Tóth Andrást és Ifj. Vidnyánszky Attilát. A színház új gazdasági igazgatója Magyar Péter lesz.

A Vígszínház 500 millió forintot fordíthat felújításra a következő időszakban - fűzte hozzá a sajtótájékoztatón, felidézve, hogy idén magasabb működési támogatást ítélt meg az intézmény számára a fővárosi önkormányzat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
Aforizmák
„ A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ