Új helyszínen láthatók a Vörösmarty Színház nyári előadásai
Dátum: 2017. június 19., hétfő, 8:20

Új helyszínen, a Pelikán Udvar helyett a Feketehegy-Szárazrét városrészben található Kultúrudvarban tartja idei nyári színházi előadásait a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

Szikora János színházigazgató a programsorozatról szóló pénteki sajtótájékoztatón kiemelte: a helyszín európai színvonalú, és tökéletesen alkalmas arra, hogy színházi előadásokat tartsanak ott.

Mint mondta, Feydeau A hülyéje című darabját "viszik ki" a városrészbe, a bohózat július 16-án, 18-án, 20-án és 21-én lesz látható Widder Kristóf rendezésében.

A jegy mellé vacsorázási lehetőséget kínálnak a színpad melletti gasztroudvarban, így valódi közösségi élmény várja majd a látogatókat - tette hozzá.

Szikora János megjegyezte, az új helyszín nem jelenti azt, hogy a belvárosban többé nem lesz nyári színház. A Pelikán Udvarban akár már a jövő évben is lehet újra előadásokat tartani, így akár bővített repertoárral és több helyszínen is kielégíthetik a színházkedvelők igényeit.

Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy eleinte fenntartásokkal fogadta a nyári színház kiköltözését a belvárosból, de a színházvezetés nagyon lelkes volt ezzel kapcsolatban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
 
Aforizmák
„Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot."
Esterházy Péter
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ