Csaknem ötven előadása lesz a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínháznak
Dátum: 2017. június 19., hétfő, 8:25

Mintegy ötven előadást tart a nyár folyamán a veszprémi Pannon Várszínház, a társulat tagjai a megyében és azon kívül is színpadra lépnek. A tíz helyszín között az ajkai fürdő medencéje, az egykori veszprémi várbörtön udvara és az alsóörsi amfiteátrum is szerepel - tájékoztatta az MTI-t a teátrum igazgatója.

Vándorfi László elmondta, a rendhagyó színházi helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy azok is megnézzék az előadásokat, akik a hagyományos színházi keretek között bemutatott darabokra kevésbé fogékonyak.

Így választották előadásuk helyszínéül az ajkai fürdő egyik medencéjét, melyet a közönség körbeülhet majd. A színészek olyan ismert slágereket adnak elő, mint a Titanic című film zenéje vagy a Magányos csónak - közölte.

A július 28-án bemutatandó előadásnak egyelőre címe még nincs, a műfaja vízi orfeum - fűzte hozzá.

Az alsóörsi amfiteátrumban mutatják be július 29-én Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk című musicaljét, amelynek a beltéri színházi sikert követően itt indul majd szabadtéri karrierje - fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy az amfiteátrum ebben a formájában most látható utoljára, hiszen hamarosan megkezdődik egy 300 millió forintos fejlesztés, melynek keretében megújul a lelátó és az infrastruktúra és létrejön egy turisztikai központ.

Az ajkai fürdőben mutatják be július 8-án a Mágnás Miska című operettet, amely a Mesevarázs című gyermekeknek szóló előadás helyszíne is egyben - mondta Vándorfi László, hozzátéve, hogy a strand jó lehetőséget kínál arra, hogy a nézők a megszokott színházi körülményektől idegen helyszínen, akár állva vagy fekve nézhessék az előadást.

Az egykori veszprémi várbörtön udvara is színházzá változik néhány augusztusi estére, itt A padlás és A dzsungel könyve című musicalt játsszák, és bemutatják a Mágnás Miska című operettet is.

Lesznek előadások Egerben, Balatonlellén, Siófokon, Balatonfüreden a Marina Szálló kertje nyílik meg a nagyközönség számára, amely A dzsungel könyvét láthatják. Az augusztus 20-ig tartó nyári szezon Dunaharasztin zárul.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„ A hülyeség magánügy, amíg el nem mondjuk senkinek."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ