Teltházas bemutatókat tartott Erdélyben a kecskeméti színház társulata
Dátum: 2017. június 23., péntek, 15:41

Teltházas bemutatókat tartott az erdélyi Hargita megye három városában a kecskeméti Katona József Színház társulata, ahol Marc Camoletti Boeing, Boeing című vígjátékát mutatták be - közölte Cseke Péter igazgató szerdán az MTI-vel.

A teátrum igazgatója felidézte: Hargita és Bács-Kiskun testvérmegyék, és a kecskeméti orvosok tíz éve végeznek Erdélyben ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat. A kapcsolat most kulturális együttműködéssel is kiegészült.

Mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy a kulturális kapcsolat éppen olyan fontossá válhasson az itt élők számára, mint a szűrőprogram.

Nagy örömmel jöttünk, és a fogadtatás minden várakozásunkat felülmúlta - fogalmazott Cseke Péter.

A Boeing, Boeing az elmúlt évek egyik legnagyobb közönségsikere volt Kecskeméten. Az első erdélyi előadásnak különös érdekességet adott, hogy a főszereplő, Zayzon Zsolt, "hazai pályán" léphetett fel, lévén gyergyószentmiklósi születésű - tette hozzá.

A társulat június 20-án Csíkszeredában, a Csíki Játékszínben, másnap Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban mutatkozott be.

A kecskeméti színészeknek nem sok idejük jutott pihenésre, hiszen erdélyi útjuk előestéjén még a Pécsi Országos Színházi Találkozó gáláján vettek részt, ahonnan három díjat is elhozott Cseke Péter társulata.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ A nagyságot az jellemzi, hogy irányt mutat."
Friedrich Nietzsche
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ