Schubert Éva halála - Pásztor Erzsi: csodálatos színésznő volt és nagyszerű ember
Dátum: 2017. július 13., csütörtök, 10:29

Schubert Éva csodálatos színésznő volt és nagyszerű ember. Nagyon szerettem őt - mondta az MTI-nek pályatársa, Pásztor Erzsi, hangsúlyozva, hogy a színész halála óriási veszteség.

Schubert Éva Kossuth-díjas színészt, érdemes művészt kedden, 86 éves korában érte a halál.

Hangsúlyozta, hogy Schubert Éva különleges lény volt. "Nemcsak emberileg, hanem olyan speciális humora volt, amelyhez foghatót nem tudok mondani. Se férfiben, se nőben. Egyedülálló volt ezen a téren. Másik bolygóról való humora volt, fantasztikus" - mondta.

Mint emlékezett, már a főiskola előtt megszerette őt, amikor pedig megismerte a szinkronban, jóban is lettek. "Szerettem, hogy ott vagyok a közelükben, vele és férjével, Verebes Károllyal" - mondta, hozzátéve, hogy aztán játszhatott is Schubert Évával, akit később már a barátjának mondhatott, ami kitüntetés és öröm volt számára.

Mint mondta, Schubert Éva mindig színpadon volt, akárhová vetette őt az élet, mindig megtalálta a feladatát és mindig nagyszerű volt, amit csinált.

Mint fogalmazott, a színésznő már fiatalon kirítt a többiek közül, intelligenciája, kulturáltsága egyedülálló volt, idegen nyelveken beszélt - franciául, angolul, németül, amiért mindenki csodálta. Felidézte, hogy Gordon Zsuzsa színésznő, Schubert Éva barátja mesélte neki, hogy, amikor egy küldöttséggel Franciaországban jártak, úgy beszélt franciául, hogy mindenkinek tátva maradt a szája. "Ez így volt egész életében" - mondta, hozzátéve, hogy külföldre is járt előadásokat, operákat nézni, ezekről az élményeiről is sokat mesélt.

"Tanított, rendezett, és amellett egy végtelenül szerény ember volt, aki mindenkivel beszélgetett. Ha megszólították, soha semmilyen nagyképűség, vagy felvágás nem volt benne. Nagyon-nagyon szerettem ezért" - mondta Pásztor Erzsi, hozzátéve, hogy Schubert Éva soha nem játszotta a színésznőt az életben, az egyik legszerényebb kollégája volt, csodálatos színésznő és nagyszerű ember.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Az egyetlen bűn, amelyet nem tudunk egymásnak megbocsátani – a véleménykülönbség."
Ralph Waldo Emerson
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ