Jordán Tamás kapta a Vidor Fesztivál életműdíját
Dátum: 2017. agusztus 31., csütörtök, 8:08

Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező kapta a 16. Vidor Fesztivál életműdíját - közölte a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint Jordán Tamás a Rózsavölgyi Szalon & Café produkciójával érkezett Nyíregyházára, ahol Dicső Dániel rendezésében Hernádi Judittal, Sipos Verával és Mohai Tamással a Salamon király szorong című komédiából játszottak dupla előadást. Ennek végén, a közönség jelenlétében adta át a fesztivál legnagyobb elismerésnek számító Hyppolyt-díjat Benedek Miklós, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke, valamint Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a színművésznek.

Jordán Tamást nem először ismerte el a Vidor zsűrije: 2012-ben a Széllel szembe - poénok és poémák című stand up estjét a példaértékű műfaji újításért különdíjjal jutalmazták.

A Hyppolyt-díjat 2016-ban az azóta elhunyt Józsa Imre színművész kapta meg, a korábbi évek díjazottjai között volt Szacsvay László, Benedek Miklós, Gálvölgyi János, Kern András, Harkányi Endre és Bodrogi Gyula is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ