Két saját bemutató és vendégprodukciók a Pécsi Harmadik Színház műsorán
Dátum: 2017. szeptember 4., hétfő, 15:54

Kortárs dráma, zenés játék, magyarországi és határon túli magyar vendégprodukciók is szerepelnek a Pécsi Harmadik Színház 2017/2018-as évadjának műsorán - közölte az MTI-vel a teátrum, amely két saját bemutatóval készül az idényre.

A tájékoztatás szerint Schwajda György A szent család című komédiáját és Visky András Júlia - párbeszéd a szerelemről elnevezésű darabját viszik színre Vincze János színházigazgató rendezésében.

Bartis Attila Rendezés című produkcióját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata hozza el Pécsre - áll az összefoglalóban, amely utóbbi évek egyik legjelentősebb színházi eseményének nevezte a határon túli előadást.

A veszprémi Pannon Várszínház A bunkerrajzolóval; Mucsi Zoltán és Scherer Péter az EztRád című "zenés alternatív társadalomkritikával", Szűcs Nelli pedig a huszadik század egyik legnagyobb magyar színésznőjének, Fedák Sárinak emléket állító estjével vendégszerepel az uránvárosi színházban - részletezték.

Az összegzés kitért arra is, hogy az évadban is repertoáron marad Székely Csaba komédiája, a Bányavirág, illetve Parti Nagy Lajos és Darvas Ferenc zenés huszerettje, az Ibusár-megállóhely.

Ismét láthatja a közönség Örkény István klasszikusát, a Kulcskeresőket, Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című korai abszurdját, illetve a 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) két díjjal jutalmazott Piszkavas című Martin McDonagh-darabot.

Műsoron marad még Émile Ajar Előttem az élet című regényének színpadi adaptációja is - írták.

A gyermekeknek - mint közölték - óvodás kortól a kisiskolás korosztályig kínálnak előadásokat, köztük a Csibész Csabi című interaktív koncertmesét, amelyet országszerte több helyen is játszik a Pécsi Harmadik Színház művészgárdája.

A zenés vígjátékokról szólva közölték: a Moravetz Levente és Horváth Krisztián alkotta szerzőpáros A világ teremtődése és az Örömlányok végnapjai című produkcióit állítják színpadra az Egy életem, két halálom című krimibohózat mellett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ Erényeink többnyire csak álcázott bűnök. "
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ