Hat előadást láthat a közönség a Budaörsi Latinovits Színház új évadában
Dátum: 2017. szeptember 9., szombat, 13:26

Az új évadban egyebek mellett Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiája, az egri Harlekin Bábszínház dzsungel könyve előadása és Alföldi Róbert rendezésében Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című darabját láthatja a közönség a Budaörsi Latinovits Színházban - közölte a teátrum pénteken az MTI-vel.

Az évadot Samuel Beckett Godot-ra várva című előadása nyitja pénteken este Kovács Kristóf rendezésében. A tavasszal már bemutatott előadást ezentúl havonta két alkalommal Budapesten a Bethlen Téri Színházban láthatják az érdeklődők, a főszerepben Székely B. Miklóssal és Tóth Józseffel - áll a közleményben.

A Latinovits Színház színpadán az első bemutató Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiája lesz, amit Frigyesi András állít színpadra. Az előadásban a társulat férfitagjai, Bregyán Péter, Ilyés Róbert, Chován Gábor és Böröndi Bence partnereként Szemán Béla látható vendégként.

Mint írják, szintén szeptembertől látható az egri Harlekin Bábszínház A dzsungel könyve című előadása Halasi Dániel rendezésében. Novemberben pedig Alföldi Róbert rendezésében Lev Tolsztoj A sötétség hatalma című előadását játsszák. A főbb szerepekben Spolarics Andreát, Balsai Mónit, Brasch Bencét, Bregyán Pétert, Székely B. Miklóst, Bohoczki Sárát és Páder Petrát láthatják a nézők. Januárban John Steinbeck Egerek és emberek című drámáját rendezi a színház művészeti vezetője, Berzsenyi Bellaagh Ádám.

A teátrumban tavasszal Thornton Wilder A házasságszerző című darabját mutatják be. A klasszikus amerikai történet számtalan színpadi és filmes feldolgozás alapjául szolgált már az elmúlt évtizedekben, melyek közül talán a legismertebb a Hello, Dolly!. Ezúttal Takács Katalin főszereplésével, Csizmadia Tibor rendezésében láthatja a közönség a művet.

A gyerekeknek szól a Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt díjnyertes mesekönyvéből készült Cerka Tinka és a szürke Lord című darab a Városi Ifjúsági Klubban.

Folytatódik a színház kávéházi előadássorozata is. A nagy színészekre emlékező Szellemidézés című műsorban ebben az évadban először Dajka Margitra emlékeznek. Az Operabeavató szériában ebben az évadban a hangfajok legszebb áriái valamint a duettek, tercettek, kvintettek világa csendül fel az operairodalom fontos műveiből neves operaénekesek előadásában - olvasható a színház közleményében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Az igazságot nem ismerem, következésképpen hogyan is hazudhatnék?"
Maxim Gorkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ