Változatos műsorral várja a közönséget a szegedi Kövér Béla Bábszínház
Dátum: 2017. szeptember 15., péntek, 9:26

Változatos műsorral várja a közönséget a 2017-2018-as évadában a szegedi Kövér Béla Bábszínház, a művészek a következő hónapokban az iskolákba is ellátogatnak kamaszoknak szóló produkcióikkal - közölte Kövér László igazgató szerdán a Tisza-parti városban.

Az évadnyitó társulat ülésen a színházi szakember elmondta, az elmúlt években a legkisebbeknek kínált daraboknak köszönhetően kialakult a bábszínházat szerető családok közössége, amelynek tagjai visszatérő látogatói az intézményeknek.

Az évad előkészítése során törekedtek arra, hogy minden korosztály találjon élményt nyújtó produkciót a bábszínház műsorában. A társulat első premierje október 1-jén Valentyin Katajev ismert meséje, a Hétszínvirág lesz Kovács Petra rendezésében. Először október 22-én tűzik műsorra La Fontaine Tücsök és a hangya című meséjét Szabó Attila átiratában és rendezésében. November utolsó vasárnapján Adela Moldovan aradi rendezőnő állítja színpadra a Jancsi és Juliskát, februártól pedig Benedek Elek A fekete ország című meséjének bábszínházi változatát is láthatja a közönség Hurka Gyurka címmel.

A kamarateremben folytatódnak a legkisebbeknek szóló csecsemőszínházi produkciók: ősszel a békéscsabai Napsugár Bábszínház darabját a Bíbele, bíbele, paccs!-ot, tavasszal pedig saját produkciójukat, a Nyuszi hoppot tűzik műsorra.

A tavasztól a tervek szerint ismét szerepel majd a műsoron felnőtteknek szóló bábszínházi produkció, a következő hónapokban pedig a társulat tagjai kiskamaszoknak szóló osztálytermi előadásokon a korosztályt érintő problémákat dolgoznak föl.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ Némelyeknek az a dicsőségük, vagy érdemük, hogy jól írnak, másoké pedig az, hogy nem írnak"
La Bruyére
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ