Hajmeresztő címmel tart bemutatót a Centrál Színház
Dátum: 2017. október 18., szerda, 14:14

Hajmeresztő címmel mutat be interaktív krimikomédiát a budapesti Centrál Színház pénteken; a darabot Morcsányi Géza fordításában, Simon Kornéllal a főszerepben láthatja a közönség.

Paul Portner Hajmeresztő című darabját Puskás Tamás rendezésében mutatják be - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A darab története szerint a fodrászszalon vendégei és dolgozói közül valaki ollóval leszúrt egy világhírű zongoraművésznőt. A nyomozást a nézők is befolyásolják, bűnügyi társasjátékot játszanak a színészekkel, így a történet minden előadáson máshogy alakul.

A közleményben az előadás egyik szereplőjét, Borbás Gabit idézik, aki elmondta: a széllel bélelt, kissé ideges szenátorfeleséget, Mrs. Schubertet alakítja a darabban, amelynek második felvonásában kezdődik a nyomozás. A nézők - írásban és szóban is - kérdéseket tehetnek fel, felmehetnek a színpadra, beleszólhatnak az előadás menetébe és végül ők döntenek, szerintük ki a gyilkos. "Nekünk, színészeknek tehát több variációban kell felkészülnünk és a közönség döntésének megfelelőn kell eljátszanunk egy-egy jelenetet" - mondta, hozzátéve, hogy ehhez nagyon erős koncentrációra van szükség.

Simon Kornélt is idézik, aki a felügyelőt játssza a darabban. "Úgy érzem magam, mint Sherlock Holmes és Dr. Watson együtt" - fogalmazott a színész. Puskás Tamás rendező arról beszélt, hogy a jóra kényszerített embert borzasztóan izgatja a kriminalitás. "Egyrészt, hogy megtudja, ki a bűnös, másrészt, hogy megértse, miért történt a gyilkosság. A színház csodálatos ajándéka, hogy most a nézők maguk léphetnek Miss Marple és Poirot helyére, maguk deríthetnek fényt a bűnesetre" - mondta.

A német Paul Portner 1963-ban írt Scherenschnitt címmel egy fodrászszalonban játszódó pszichodrámát annak illusztrálására, hogy egy bűntény kapcsán mire és hogyan emlékeznek vissza az emberek. A darabot később Bruce Jordan és Marilyn Abrams írta át és alkalmazta színpadra. Shear Madness címmel 1978-ban mutatták be és az előadás az Egyesült Államokban minden eddigi színházi sikert megdöntött, Bostonban 1980 óta van műsoron - áll az ismertetőben.

A darab magyar bemutatója 1992-ben a Radnóti Színházban volt Bálint András rendezésében, Kern Andrással és Kováts Adéllal a főszerepben.

A Centrál Színház Hajmeresztő című előadásában a hat szerepet - melyek közül négyre rábizonyítható a gyilkosság - Borbás Gabi, Simon Kornél, Pálfi Kata, Rada Bálint, Vári-Kovács Péter és Janicsek Péter alakítja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„ Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ