Oberfrank Pál: Európában először Veszprémben állítják színpadra a Holt költők társaságát
Dátum: 2017. október 31., kedd, 21:48

Európában elsőként állítja színpadra a Holt költők társaságát a Veszprémi Petőfi Színház Funtek Frigyes rendezésében - jelentette be Oberfrank Pál, a színház igazgatója a darab keddi médianapján.

Oberfrank Pál színházigazgató - aki a darabban John Keating irodalomtanár megformálója - kiemelte: több éves munka előzte meg a jogok megszerzését. Mint mondta, régi vágya volt a színház vezetésének a darab színpadra állítása, de az nem szerepelt egyik ügynökség portfóliójában sem, ezért meg kellett keresniük a jogtulajdonost.

Az Oscar-díjas filmből készült színdarab világpremierjét tavaly tartották New Yorkban. A szövegkönyvet, melyet a film forgatókönyvét is jegyző Tom Schulman írt, a Petőfi Színház hosszas levelezés után idén nyáron kapta meg, és egyből nekiláttak a fordíttatásnak - tette hozzá.

Oberfrank Pál az általa megformált szerepről azt mondta: lehetőséget nyújt számára, hogy a költészetet segítségül hívva rámutasson arra, hogy mennyire fontos megtalálni saját egyéniségünket, tempónkat, ritmusunkat.

Saját bevallása szerint könnyedséget okozott a darab rendezőjének, Funtek Frigyesnek az, hogy a szövegkönyvet a film forgatókönyvírója, Tom Schulman készítette. Mint mondta: a szerző remekül írta át a darabot színpadra, kihúzta vagy átírta azokat a részeket, amelyek annyira filmesek - például a gyakori helyszínváltozások miatt -, hogy nehéz lenne őket színpadra állítani.

Funtek Frigyes példaként említette Nolan igazgató szerepét, amelybe a szerző belesűrítette a filmen megjelenő összes tanár fontosabb megjelenését. A rendező szerint ez jót tett a történetnek, a színpadi változat egyik erősségévé vált a szerep, nem beszélve a fiatalokról, akik egy új generáció lendületét vitték a darabba.

A Holt költők társasága premierjét november 3-án pénteken tartják a Veszprémi Petőfi Színházban. John Keating irodalomtanárt Oberfrank Pál, Paul Nolan igazgatót Kőrösi Csaba, az osztály főbb tagjait Kurely László, Koller Krisztián, Szalay Bence, Hevesi László, Fülöp Tamás és Gaál Attila Csaba alakítják. Feltűnnek a darabban tehetséges helyi középiskolás fiatalok, valamint epizódszerepekben színre lép Szeles József, Módri Györgyi és Dér Mária is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ ...a női ösztönök hamarabb találkoznak, és hamarabb jutnak egyezségre, mint a férfiak értelme."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ