A Nemzeti Színház társulata születésnapján köszöntötte Törőcsik Marit
Dátum: 2017. november 24., péntek, 10:56

A Nemzeti Színház társulata 82. születésnapja alkalmából köszöntötte Törőcsik Marit, a nemzet színészét csütörtök délután a szombathelyi Markusovszky kórházban.

A társulat tagjai személyes üzeneteket írtak Törőcsik Marinak, valamint egy közös köszöntést is megfogalmaztak - olvasható a színház MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A társulat levelében azt írja, Törőcsik Marit várják vissza a színpadra, hogy játékával további örömet szerezzen nekik és a közönségének is.

A nemzet színészét Vidnyánszky Attila és Cserhalmi György telefonon köszöntötte fel az Úri muri című előadás próbájáról. Törőcsik Mari is üzent a társulatnak: "a Nemzeti Színház társulatának üzenem, beleértve mindenkit a pincétől a padlásig, a műszaktól a takarítókig: részint nekik is köszönhetem, hogy még itt az ágyban fekszem és beszélek. Annyi szeretetet kaptam tőlük, ami életben kell, hogy tartson. Talán azt is megérem, hogy még egyszer színpadra állok".

Anatolij Vasziljev orosz rendező, a művésznő barátja, emailben köszöntötte Törőcsik Marit. Mint írja, mindenkinek, akivel színházi szemináriumok során találkozik, Törőcsik Mariról mesél. "Büszke vagyok rád és rajongok érted" - írja a neves művész.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ ...miről beszélhet egy rendes ember a legnagyobb élvezettel? A felelet: saját magáról."
Dosztojevszkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ