A Jóembert keresünk a székesfehérvári Vörösmarty Színházban
Dátum: 2017. november 30., csütörtök, 10:35

Bertolt Brecht - Paul Dessau Jóembert keresünk című színművét láthatja a közönség a székesfehérvári Vörösmarty Színházban; az alkotók szerint Brecht összetett, érzelemgazdag meséje sohasem volt időszerűbb mint világunkban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A mű az 1920-as, 1930-as évek kabaréjára épül, amelyhez nagyon sok rögtönzés és improvizáció kell - mondta Bagó Bertalan rendező, a teátrum művészeti vezetője Brecht klasszikusáról, amely az emberi nagyságról és gyarlóságról szól. A történet szerint három isten érkezik egy szegény városba, hogy próbára tegyék az emberek jóságát.

"Olyasmi az előadás, mintha Hofi Géza és Básti Lajos egyszerre játszana" - fogalmazott a rendező, aki szerint a közelmúltban bemutatott zenés színműben egyszerre van jelen a humor és a drámaiság. "Az istenek keresnek egy tiszta embert, de ilyen nem létezik. A jó és a rossz mindenkiben benne van, a vegytiszta jóságot nem lehet megtalálni senkiben sem" - fogalmazott Bagó Bertalan.

Az előadás főbb szerepeiben Petrik Andreát, Tóth Ildikót, Gáspár Sándort, Derzsi Jánost, Krisztik Csabát és Nagy Pétert láthatják a nézők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„A szeretetnek tevékenynek kell lennie."
Bohumil Hrabal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ