Magyar színházi hét kezdődik a gdanski Shakespeare Színházban
Dátum: 2017. december 1., péntek, 9:02

A budapesti Nemzeti Színház III. Richárd című előadásával kezdődik csütörtök este a gdanski Shakespeare Színházban a magyar színházi hét, amelynek programjában a Tünet Együttes, majd a Frenák Pál Társulat egyik produkciója, valamint a Maladype Színház kisoperája is szerepel.

A Gdansk egyik jellegzetességeként ismert Shakespeare Színházban a magyar hetet a záruló lengyelországi magyar évad keretében szervezik. A szemle ugyanakkor része a gdanski kulturális intézmény Európa Színházai című programsorozatának is.

A csütörtöki nyitóesten Shakespeare III. Richárd című drámájának azt a feldolgozását tűzték műsorra, amelyet Vecsei Miklós újító fordítása alapján ifj. Vidnyánszky Attila vitt színpadra a Nemzeti Színházban.

Az egyhetes magyar színházi szemlén a Tünet Együttes Weöres Sándor verse által ihletett, Az éjszaka csodái című tánc- és vizuális produkcióját mutatják be, a Frenák Pál Társulat pedig az InTimE című produkcióval szerepel.

A nézők a poznani Új Színház feldolgozásában Visky András Pornó - A feleségem története színdarabját is megnézhetik. A rendezvénysorozat a Maladype Színház előadásával zárul jövő csütörtökön, amikor bemutatják Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperáját.

A magyar hét kísérőrendezvényeként a Shakespeare Színház kiállítótermében fotókiállítás nyílik csütörtök este, ott válogatást mutatnak be a Mai Manó Ház Hórusz-archívumának privátfotó gyűjteményéből.

A színházi szemlét kísérő filmmustrán Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál, Nemes Jeles László Saul fia, Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból, valamint Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjeit vetítik.

Zenei program is szerepel a magyar hét eseményei között, kedden Lajkó Félix és a Volosi nevű lengyel vonósegyüttes közös koncertjét hallgathatja meg a gdanski közönség.

A szemlét emellett a Magyar piknik elnevezésű, a karácsonyi szokásokat és a gasztronómiát bemutató program kíséri, amelyen a Kodály-módszer felhasználásával zenei foglalkozásokat is tartanak.

A 2014-ben átadott gdanski színház csaknem ugyanazon a helyen épült fel, ahol a 17. században egy vívóiskola épületében vándorszínész társulatok, köztük németek és angolok tartottak színi előadásokat és bemutatták a Shakespeare-drámákat is. A színház nyitható teteje lehetővé teszi olyan előadások megrendezését is, mint amilyeneket annak idején Shakespeare Globe Színházában tartottak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Még a trónszéken is kifényesedik a nadrág."
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ