Nagy Orbán a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatója
Dátum: 2017. december 11., hétfő, 20:53

Sajtótájékoztatón mutatták be hétfőn Nagy Orbánt, a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatóját, aki versenyvizsgán nyerte el a tisztséget. Mandátuma öt évre szól.

A színház közleménye szerint Kereskényi Gábor, a partiumi város polgármestere a sajtótájékoztatón méltányolta, hogy Nagy Orbán személyében olyan főigazgató kerül a román és magyar tagozattal működő színház élére, aki a művészi munka mellett a közintézmények vezetésében is tapasztalattal rendelkezik. Hozzátette: olyan színházat szeretne Szatmárnémetiben, amely minőségi előadásokat mutat be, és növelni tudja a nézőszámot.

A színészi végzettségű Nagy Orbán 21 éve tagja az Északi Színház Harag György Társulatának. Emellett öt éven át a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ aligazgatói tisztségét is betöltötte.

Az új főigazgató elmondta: szeretné javítani az Északi Színház megítélését. A minőségi munka mellett az előadások megfelelő népszerűsítését is fontosnak tartotta, és kijelentette: az utóbbira nagyobb hangsúlyt fektet a továbbiakban. Bejelentette: tervei között a román társulaton belüli bábtagozat megalapítása is szerepel.

Stier Péter adminisztratív igazgató elmondta: a szatmárnémeti Északi Színház rendelkezik jelenleg a legtöbb bérletes nézővel a romániai színházak közül. Az éves nézőszám 70 ezer fő körüli, egy év alatt pedig több mint 380 előadást játszanak. Stier Péter az elmúlt három évben megbízott főigazgatóként vezette az intézményt.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ