Bognár Péter darabját mutatja be a Katona József Színház
Dátum: 2017. december 18., hétfő, 6:39

Kortárs író, Bognár Péter darabját mutatja be kedden a Katona József Színház a Kamrában; a fiatal szerző a színház számára írt Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler című művét Gothár Péter állítja színpadra.

Bognár Péter az MTI-nek elmondta: előző, A rodológia rövid története című verseskötetéből Gothár Péter a színművészeti egyetemen vizsgaelőadást rendezett, és ezután kérte fel egy darab megírására. A színháztól féléves ösztöndíjat kapott a munkára, ez alatt született meg a részben verses formájú darab. A színházban akkor zajló próbákra is bejárhatott, így a társulat művészeire formálhatta a szerepeket, ami sokat segített a karakterek megalkotásában.

Mint mondta, a próbaidőszak kezdetére elkészült a darab, de a próbákat is követi, hogy a szükséges, apró módosításokat menet közben tudja elvégezni. Hozzátette, hogy a színpadi megvalósításhoz nem ért, a színházi munka során is a szöveggel foglalkozott, a drámai szerkezet felépítésével, és hogy lehessen rajta nevetni. "Hogy végül mi lesz belőle, azt a rendező és a színészek határozzák meg" - mondta az író.

A darabról elmondta, hogy egy nyomozást követ végig. A dráma elején láthatunk egy nőt, akinek a hátából kiáll egy kés: egy házaspár női tagja halott. A darab főhősei között van továbbá két rendőr, aki megpróbálja kideríteni, hogy mi történt. Ahogy a nyomozás halad előre, egyre inkább megismerjük a házaspár életét, amelynek férfi tagja a szakmáját részletekbe menően ismerő, de minden más iránt közömbös gázszerelő.

A szerző elmondta: a darab középpontjában az áll, hogy "miért ragaszkodunk kis mániáinkhoz, és ezekkel hogyan teszünk tönkre egy kapcsolatot, akár egy életet és milyen abszurd hülyeségekbe kell belehalni ma Magyarországon".

A házaspár fő konfliktusa - amely a darab címében is megjelenik -, hogy a kombi cirkó kazánt lehet-e bojlernek hívni. Az író elmondta, hogy ez a párbeszéd valóban lezajlott: egy vonatút alkalmával hallotta, ahogy egy huszonéves pár hosszan veszekedett ezen a problémán, és ez adott inspirációt a darabhoz.

Az előadásban Kocsis Gergely, Tasnádi Bence, Rujder Vivien, Pelsőczy Réka, Rezes Judit, Pálmai Anna, Vajda Kristóf és Botka Zoltán játszik, hangfelvételről közreműködik Hajdú B. István és Székely Dávid. A jelmezeket Tihanyi Ildi, a díszletet Gothár Péter tervezte, az előadás dramaturgja Morcsányi Géza.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
Aforizmák
„A szorgalom a közepes tehetség legnagyobb segítője."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ