Párizsban ünnepli 50. Látszatélet-előadását a Proton Színház
Dátum: 2018. január 22., hétfő, 10:08

Hamburgba, Párizsba, Lausanne-ba és Strasbourgba utazik az év első felében a Proton Színház, amely 50. Látszatélet-előadását párizsi vendégjátéka alkalmával ünnepli.

Több német város után ezúttal Hamburgba kapott meghívást a Proton Színház Látszatélet című előadása - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Németország második legnagyobb városában nemcsak azért cseng ismerősen Mundruczó Kornél neve, mert már háromszor dolgozott rendezőként a Thalia Theater saját társulatával, hanem mert ősszel a legjelentősebb német színházi elismerésnek számító Faust-díjra jelölték. Emellett 2015-ben Demencia című előadásával szerepelt a színház Hamburgban, akárcsak idén januárban, szintén a Lessingtage keretén belül.

A Lessingtage idei témája a demokrácia, ahol a január 30-án látható magyar előadás mellett a berlini Schaubühne, a Maxim Gorki Theater és a bécsi Burgtheater is vendégszerepel.

A Proton Színház februárban Franciaországban lép fel: négy alkalommal adják elő a Látszatélet című darabot a párizsi MC93 színházban, ahol február 9-én 50. alkalommal látható az előadás. Párizsból Lausanne-ba utaznak tovább, ahol február 14-én és 15-én a Théatre Vidy-Lausanne-ban játszanak.

A Magyarországon és külföldön is többszörösen díjazott előadás márciusban három alkalommal a Trafó - Kortárs Művészetek Házában lesz látható, hogy aztán újra Franciaországba, Strasbourgba térjenek vissza, ahol április 18. és 21. között lépnek fel. Ez a helyszín azért is fontos a Proton Színház életében, mert 2008-ban a társulat első, azóta is műsoron lévő alapító előadása, a Frankenstein-terv itt vendégszerepelt először - áll a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Ha kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót, rá fogsz jönni arra, hogy a pénzt nem lehet megenni."
Indán közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ