Moór Marianna színésznő 75 éves
Dátum: 2018. február 5., hétfő, 8:37

Február 5-én tölti be hetvenötödik életévét Moór Marianna Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. AZ MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

A Budapesten született Moór Marianna élete tizennégy éves kora óta a színjátszás körül forog, a rendező Ranódy László akkor választotta ki A tettes ismeretlen című játékfilmjéhez. Pedagógus szülei támogatták, mert látták, hogy a színjátszás milyen örömet szerez neki. Az érettségi után útja egyenesen a Színház- és Filmművészeti Főiskolára vezetett, ahol 1965-ben végzett Szinetár Miklós osztályában. A művésznő 2015-ben aranydiplomát vehetett át az akkor 150 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem tanévnyitóján.

Pályakezdőként a kecskeméti Katona József Színházba szerződtette a legendás hírű "örökös színidirektor", Radó Vilmos, a "hírös városban" 1969-ig játszott. A Nemzeti Színház volt pályafutásának második állomása, majd másfél évtized után, 1984 és 1992 között a Madách Színházban játszott. 1992-től ismét a Nemzeti Színház társulatának tagja, az intézmény neve 2000-ben változott Pesti Magyar Színházra.

A sokoldalú színésznő kezdetben drámai szerepeket alakított, de hamar felfigyeltek jó humorára, stílusérzékére. Száznál több színházi bemutatóban működött már közre, drámákban, vígjátékokban, klasszikus és modern darabokban egyaránt megcsillogtatta tehetségét. Emlékezetes alakítást nyújtott Madách Imre Az ember tragédiájában, olyan klasszikus Shakespeare-darabokban, mint a Sok hűhó semmiért, a Szeget szeggel vagy a Vihar, Szophoklész Élektrájában, Arthur Miller Pillantás a hídról című drámájában, Szép Ernő Patikájában, Popper Péter Színes pokoljában, Szakonyi Károly Vidám finálé című darabjában, Göncz Árpád Magyar Médeiájában, Feydeau Osztrigás Micijében, Sütő András Balkáni gerle című darabjában. Egy időben több rádiós és televíziós kabaréjelenetben is szerepelt.

Pályafutása során szinte minden évben forgatott filmet. Harmincnál több filmszerep fűződik a nevéhez, olyan klasszikus Mikszáth-feldolgozásokban játszott, mint a Szent Péter esernyője és A beszélő köntös. Egyik főszereplője volt az 1963-ban készült Sodrásban című filmnek, 1976-ban két legendás filmben is lehetett látni, az Ötödik pecsétben és az Árvácskában, 1978-ban pedig A ménesgazdában.

A nyolcvanas-kilencvenes években is többször állt kamera elé, olyan alkotások származnak ebből az időszakából, mint a Tegnapelőtt, az Elcserélt szerelem vagy az első magyar akciófilm, a Dögkeselyű. Többévi szünet után 2004-ben Mészáros Márta Nagy Imréről szóló filmjében, A temetetlen halottban Nagy Imre feleségének szerepében tért vissza a mozivászonra, a múltunkkal bátran szembenéző film sikeréhez az ő játéka is hozzájárult.

A televízió is folyamatosan foglalkoztatta: az 1960-as évektől számos tévéfilm - köztük több sorozat - szereplőgárdájának volt a tagja (Az asszony beleszól, Princ, a katona, 7 kérdés a szerelemről, Jó estét nyár, jó estét szerelem, Felelet, Robog az úthenger, Linda, Nyolc évszak, A vörös bestia, Elveszett paradicsom, A tenger, Barátok közt).

Művészetét kétszer, 1969-ben és 1978-ban is Jászai Mari-díjjal jutalmazták. 1981-ben Farkas-Ratkó díjat, 1984-ben érdemes művész elismerést, 1992-ben Erzsébet-díjat kapott. 1999-ben lett kiváló művész és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje. 2001-ben Sík Ferenc emlékgyűrűvel, 2003-ban Főnix-díjjal, 2011-ben Pécsi Sándor-díjjal, 2014-ben Kállai Ferenc Életműdíjjal jutalmazták, a Nemzeti Színház örökös tagja. A Kossuth-díjjal 2004-ben tüntették ki "film- és tv-játékokban nyújtott alakításaiért, emlékezetes színpadi szerepformálásaiért, méltán nagysikerű művészi pályafutása elismeréseként".

A díj átvételekor azt nyilatkozta: "Hál istennek elkényeztetett az élet, mert csodálatos főszerepek sorozatát játszhattam, s a közönség szeretetének elnyerésében sokat segített a filmszerep és a televíziós jelenlét". Szerencsésnek mondja magát, mert a szakmában és a magánéletében is kiteljesedhetett.

Első házasságából, Sára Sándortól született Balázs fia operatőr. Moór Mariannát 2012-ben mellrákkal kezelték, akaraterejével, élni akarásával sikerült legyűrnie a súlyos kórt. Főszerepet vállalt 2012-ben Pozsgai Zsolt Apolka - Egy emlődaganatos nő története című ismeretterjesztő filmjében. Mint mondja, teljes, boldog életet él. A színház mellett a könyvek, az olvasás a kedvelt elfoglaltsága. Úgy tartja, hogy az öregedés akkor jön, amikor az ember bezáródik, és elveszíti az érdeklődését.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ