Marosvásárhelyi győzelem
Dátum: 2006. november 13., hétfő, 9:39
Tíz – köztük vidéki, határon túli és alternatív – meghívott produkció versenyzett az idén először Egerben rendezett XVIII. Magyar Stúdiószínházi Találkozón. Az egyhetes fesztivál a Zsótér Sándor rendezte Peer Gynttel ért véget tegnap este.
A programsorozat szakmai értékeléssel zárult: az első díjat a marosvásárhelyiek Valahol Szecsuánban című előadása kapta, második helyen végzett a Krétakör Színház Peer Gynt, majd a szabadkai Záróra, illetve a beregszászi társulat A Pityu bácsi fia című produkciója.

A zsűri a minőséget értékelte – függetlenül a választott színházi nyelvtől és a megvalósítástól. A díjazott előadásokban közös volt az „én keresés“. Koltai Tamás, kritikus, a zsűri elnökeként kiemelte: öröm volt látni, ahogy a színház sokfélesége megjelent a színpadon. „Házhoz” jöttek a produkciók, az egri közönség láthatta, hányféleképpen lehet színházat csinálni. Az előadások lenyomatai voltak a mai magyar színháznak: volt új magyar dráma, hagyományos előadás és új színházi nyelv. Ugyanakkor a fesztivál alkalmat adott arra is, hogy a művészi problémákat összefoglalja, megfogalmazza.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Aforizmák
„ A közvéleményt meg lehet mérgezni, de csak olyan méreggel, amelyik ízlik neki."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ