Huszonöt kortárs dráma a debreceni Deszka fesztiválon
Dátum: 2018. március 8., csütörtök, 14:47

Huszonöt kortárs magyar drámát láthat a közönség a 12. Deszka fesztiválon, amelyet április 6. és 14. között rendez meg a debreceni Csokonai Nemzeti Színház - közölte a színház igazgatója szerdán, a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón.

Ráckevei Anna elmondta: a 25 kortárs magyar drámát a Kárpát-medencében az idei évadban bemutatott 200 előadás közül választotta ki három színházi szakember. Az előadások között van három romániai, valamint egy-egy szlovákiai és szerbiai magyar nyelvű produkció, de egy lengyel nyelvű előadást is láthat a közönség. Visky András Pornó című darabjának a Deszkán tavaly bemutatott szatmárnémeti előadástól gyökeresen eltérő nézőpontú feldolgozását hívták meg Poznanból.

Az utóbbi évek során igen népszerűvé vált, kortárs magyar gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató Gördeszka programban az idén kilenc előadással találkozhatnak a nézők - tette hozzá.

Ráckevei Anna új elemként említette, hogy az idei fesztivál "etnoszínházzal beszél" a kirekesztésről: SajátSzínház.org néven több civil alkotócsoport és független művész fogott össze, hogy aprófalvakban szervezzenek közösségi művészeti programokat helyi lakosok részvételével. A hónapokon át tartó művészetpedagógiai folyamat eredményeként született meg az Éljen soká Regina!, amelyben borsodi roma közmunkás asszonyok adnak elő egy fiktív történetet gyerekvállalásról, szülésről, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek a nők a saját életükről beszélnek - mondta az igazgató.

Megemlítette azt is, hogy a fesztivál keretében zajlik majd a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett nyílt fórum második fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is.

Mint hozzátette, az elmúlt évek során a szakmai beszélgetések váltak a Deszka fesztivál lelkévé: a "házi bölcsek" vezetésével ott kapnak komoly szakmai visszajelzést az egyes produkciók, és ott lehet megismerkedni az előadások létrejöttének titkaival. A kötetlen beszélgetések során, amelyekbe bárki bekapcsolódhat, szélesebb esztétikai és színháztörténeti kontextusba helyeződnek az előző nap látottak. A 12. Deszka fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Dobák Lívia dramaturg, Gimesi Dóra író, dramaturg, rendező, Tasnádi István író, rendező és Zalán Tibor költő, író lesznek a minden előadást megtekintő "bölcsek".

A fesztivál díszvendége Háy János lesz, akinek három nagyszínpadi produkcióját is bemutatják: az ő művei alapján készült a Kemping és az Utánképzés (ittas vezetőknek), valamint a Rák Jóska, dán királyfi. Munkásságát, élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit egy portrébeszélgetés keretében ismerheti meg a debreceni közönség - jelezte Ráckevei Anna.

Gemza Péter, a Csokonai Színház művészeti vezetője elmondta: a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén a radikálisan új utakat kereső, mozaikkockákból építkező előadásával, a Vakokkal érkezik Debrecenbe. A színház a diktatúra helyszínévé válik a budapesti Katona József Színház Ascher Tamás Háromszéken című darabjában, amelyet a szerző, Pintér Béla rendezett, míg a Látókép Ensemble, Hajdu Szabolcs társulata az Ernelláék Farkaséknál folytatásával, a Kálmán-nappal ad "lefojtottan poénos középnemzedéki látleletet".

Ismét Tar Sándor-művet, ezúttal a Szürke galamb című bűnregényt vitte színre, de nem saját társulatával, hanem a Stúdió K tagjaival Horváth Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház Babits-feldolgozása, az Elza, vagy a világvége pedig azzal a kérdéssel szembesíti nézőjét, hogy beletörődik-e mindabba, ami körülveszi, vagy hajlandó kezébe venni az életét - fűzte hozzá a művészeti vezető.

Gemza Péter a szakmai programok közül kiemelte a Nyílt Fórum bemutatóit. A Nyílt Fórum 1986-ban Zalaegerszegen jött létre, és hosszú időn át a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik meghatározó, kortárs magyar drámákat bemutató programja volt. Két éve megújult formában működik: többlépcsős drámafejlesztési programjuk utolsó előtti állomásaként nyolc, most készülő magyar drámát mutatnak be kreatív formában a drámák szerzői és választott szakmai mentoraik a fesztiválon, részleges felolvasásokkal, a Csokonai Színház színészeinek közreműködésével.

Papp László, Debrecen polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a városnak fontos kulturális színfoltja a Deszka fesztivál, amelyet az idén 25 millió forinttal támogat az önkormányzat és további 10 millióval az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Debrecen a város költségvetéséből tavaly 2,734 milliárd forintot fordított a kulturális intézmények működtetésére, és a programok finanszírozására, az idén ez az összeg 2,981 milliárd forint - tette hozzá.

Papp László reményét fejezte ki, hogy Debrecen lehet 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, és a rendezvények egyik kiemelt programja lesz a Deszka fesztivál.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a jegyárusítás március 9-én, pénteken 9 órakor kezdődik, a részletes programokról a www.csokonaiszinhaz.hu/deszka honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot."
Esterházy Péter
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ