A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház jövő évadának műsorában
Dátum: 2018. március 28., szerda, 9:17

A komédia kapja a főszerepet a Soproni Petőfi Színház 2018-2019-es évadának műsorában, amelyben tizenöt premiert tartanak - tájékoztatta a teátrum kedden az MTI-t.

A közlemény idézi Pataki Andrást, színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint a komédia évadával nemcsak a nézőszám emelés és a szórakoztatás a céljuk, hanem olyan nívós előadások bemutatása is, amelyek összetetten és elgondolkodtató módon beszélnek az emberről, az életről.

Az évad a felnőtt bérletben Johann Strauss Egy éj Velencében című nagyoperettjével kezdődik októberben. A darabban a főszerepeket Szolnoki Tibor, Domoszlai Sándor, Vadász Zsolt, Teremi Trixi és Zsadon Andrea játsszák. A Rejtő, a megejtő című kabaré Rejtő Jenő megfejthetetlen világába kalauzolja a közönséget Pataki András rendezésében. Színpadra visznek egy görög komédiát, Arisztophanész A gazdagság című művét Katona Imre rendezésében.

A kaposvári Csiky Gergely Színházzal közösen készül Alan Zachary-Michael Weiner Első randi című musicale, amelyet Magyarországon először mutatnak majd be. A darabot Szente Vajk rendezi, Feke Pál és Mikó István főszereplésével. A felnőtt bérletesek kamara előadásként tekinthetik meg Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színpadi játékát, amelyben Gál Tamás és Kiss Szilvia játszik. A rendező Pataki András.   

Demcsák Ottó rendezésében, Rovó Péter és Szakál Attila koreográfiáival tűzik műsorra A szving meg a tangó című táncjátékot, ami a Sopron Balett, az argentin Escuela De Tango Buenos Aires és az osztrák Europaballett St. Pölten koprodukciójában készül, így argentin és osztrák táncművészek is szerepelnek benne. A darab érdekessége, hogy mindkét táncstílusban ugyanazt a történetet láthatják a nézők.

A középiskolások és az egyetemisták bérletben tekinthetik meg  Elton John és Tim Rice Aida című musicalét Stéphanie Schlesser, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Szomor György főszereplésével. Ez a korosztály tekintheti meg A gazdagság, A szving meg a tangó és az Első randi című produkciókat, valamint a Mindörökké Júlia című színpadi játékot, amely Szendrey Júlia életéről szól, valóságos dokumentumok alapján készült Németh Ervin szerkesztésében. Az iskolákban Arany János Pázmán lovag és az Én, Luther című tantermi színházi darabokat mutatják be.

A felsősöknek az Aida, a Mindörökké Júlia, A szving meg a tangó produkciók mellett Alekszej Batrakov, a Sopron Balett koreográfusának A csodatévő lány című táncjátékát mutatják be tornatermi színházi foglalkozás keretében.

Alsós bérletben Az égig érő fa című zenés magyar népmesét játsszák a Zentai Magyar Kamaraszínházzal közösen, Crnkovity Gabriella rendezésében. Az alsósok mellett az óvodások is megnézhetik Németh Ervin Mátyás király krónikái című zenés mesejátékát, amelyet Szabó Attila állít színpadra a komáromi Jókai Színházzal közösen. Szimfonikus zenekari kísérettel mutatják be Alekszej Batrakov rendezésében és koreografálásában Szergej Prokofjev Péter és a farkas története alapján készülő mesebalettet. Az ovisok mindemellett még megtekinthetik Lázár Ervin A kétarcú boszorkány című mesejátékát Sólyom Katalin előadásában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ A közvéleményt meg lehet mérgezni, de csak olyan méreggel, amelyik ízlik neki."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ