Repül az alma címmel új ifjúsági előadást mutat be a Kolibri Színház
Dátum: 2018. április 5., csütörtök, 10:27

Repül az alma címmel új ifjúsági előadást tűz műsorra a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház; a darab ősbemutatóját április 7-én, szombaton tartják a Kolibri Pincében.

A tizenéveseknek szóló darabot a színház felkérésére a népszerű svéd színpadi szerző és dramaturg Anders Duus írta, és számos ifjúsági előadás rendezője, a svéd-magyar Benedek Judit állítja színpadra - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, Anders Duus neve nem ismeretlen a Kolibri Színház közönsége számára, hiszen ő jegyzi szerzőként a hét évig nagy sikerrel játszott Boni és Klájd kereket old című előadást is, amelyet szintén a stockholmi rendezőnő állított színpadra. Benedek Juditnak a Kolibri Színházban bemutatott korábbi munkái közé tartozik a stockholmi Teater de Vill-lel koprodukcióban készült Európai történet, valamint a Kirúgberúg és a Mama kerestetik című darab.

A Repül az alma egy zárkózott, emberkerülő öregúrról szól, akinek magányába egy nap betoppan az unokája, akivel korábban szinte nem volt kapcsolata. A mogorva öreget a falubeli gyerekek sátánfajzatnak hívják, és a saját rohadt almáival dobálják a házát. "Mi működteti a kirekesztő indulatokat, lehet-e bármit tenni ellenük? Vajon egy új, fiatal generáció képes lesz-e meghaladni a múltban gyökeredző előítéleteket?" - teszik fel a kérdést a darab ismertetőjében.

Mint írják, az előadás nagyszerű szerepeket kínál a színház művészei - Alexics Rita, Fehér Dániel, Megyes Melinda, Németh Viktória és Tóth József - számára, az ifjú nézőket pedig megismerteti egy olyan történettel, amely nem csak a távoli Svédországban, de nálunk is megeshet.

Anders Duus művét Kúnos László fordításában ismerheti meg a magyar közönség. A darab díszlet- és jelmeztervezője Mats Persson, a szcenikus Farkas István.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres amerikai írónő, Dorothy Parker nyilatkozta egyszer: – Szeretem a martinit, de legfeljebb kettő pohárral.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„Ha tudni akarod, hogy egy nemzet mennyire becsüli meg a múltját, nézd meg a temetőjét."
Gróf Széchenyi István
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ