Több mint 1,2 milliárd forint támogatást kapnak előadó-művészeti szervezetek
Dátum: 2018. április 15., vasárnap, 8:35

Összesen 1,264 milliárd forint állami támogatást nyertek a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek, táncegyüttesek, valamint szabadtéri és nemzetiségi színházak működésük és szakmai programjaik megvalósítására - közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel.

A minisztérium színház-, tánc- és zeneművészeti szervezetek számára hirdetett pályázatán a színházi szervezetek 386,8 millió, a táncegyüttesek 176,5 millió, a zeneművészeti szervezetek 154 millió, a forgalmazó szervezetek 210 millió, a szabadtéri színházak 247 millió, a nemzetiségi színházak pedig 90 millió forintos támogatásban részesültek.

A színházak, a tánc- és zenei együttesek összesen 173 pályázatot adtak be. A 144 érvényes pályázatból 127 szervezet kapott támogatást.

Az eljárás során a felkért kuratóriumi szakértők előterjesztései alapján a pályázatokhoz a zeneművészeti, a táncművészeti és a színházművészeti bizottság készített döntési javaslatot.

A pályázatokról a döntést Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár az emberi erőforrások minisztere nevében eljárva hozta meg, a kuratórium és a bizottság által megfogalmazott döntési javaslatokat figyelembe véve.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„ ...aki meghallgatja a IX. szimfóniát, és utána nekiül, hogy tapétaminát rajzoljon, az vagy szélhámos, vagy degenerált."
Loos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ