Roma hősök címmel rendeznek színházi fesztivált
Dátum: 2018. április 21., szombat, 12:26

Roma hősök címmel második alkalommal rendezi meg nemzetközi roma színházi fesztiválját a Független Színház május 24. és 27. között a Stúdió K Színházban.

Roma Hősök - II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál célja, hogy nyolc európai kortárs alkotás bemutatásával hívja fel a figyelmet a roma dráma és történetmesélés értékeire, továbbá a roma közösségek helyzetére, egyéni sorsokat és nem mindennapi kihívásokat állítva a figyelem középpontjába - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a találkozó fókusza a személyes történetmesélés. A négynapos fesztivál programjában szereplő produkciók roma hősökről szólnak, akik képesek voltak változásokat elindítani saját és közösségük életében - írják a közleményben.

A nyolc alkotást magyar és angol nyelvű feliratozással, illetve szinkrontolmácsolással mutatják be. A Független Színház a Kaméleonlány című produkciójában az előző évi fesztiválhoz kapcsolódó workshopok résztvevőinek, roma fiataloknak a hőstörténetei elevenednek meg.

Alex Fifea és David Schwartz (Románia) Nem láttál semmit! című előadása egy néhány éve meggyilkolt roma férfi halálának körülményeit járja körül. Natalija Csekova (Bulgária) Cigánykerék című produkciójában egy saját identitásától, emlékeitől szabadulni próbáló roma nő történetét ismerheti meg a néző.

Sonia Carmona Tapia (Spanyolország) a Határtalan méltósággal című előadásban egy, 2017-ben boldoggá avatott roma nő és egy világhírű előadóművésznő történetét mutatja be, akik a kommunistákkal, illetve Franco rezsimjével szálltak szembe.

Sebastiano Spinella (Olaszország) - aki elől családja eltitkolta roma származását, amelyhez az Európát bejárt cirkuszművész mégis visszakanyarodott - saját élettörténetét meséli el A szél gyermekei című darabjában.

A Tudás 6alom formáció tagja, Farkas Franciska az Elmondok egy történetet című előadásban szintén saját múltját eleveníti fel. Richard O Neill (Egyesület Királyság) A mai lecke című produkciójában egy tanárról mesél, akit iskolája vezetése arra akart rávenni, hogy rejtse véka alá származását.

Michael Collins (Írország) Kulturális kérdés vagy sem? című előadásában saját történetét meséli el lányának, hogy meggyőzze, igenis fontos iskolába járni.

A fesztivál minden produkciója után közönségtalálkozót tartanak. Az alkotásokból a találkozót követően oktatási módszertani anyag is készül, amely kiegészíti a tavalyi fesztivál alkotásai alapján létrejött módszertani anyagot. Ennek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, továbbá segítse őket abban, hogy a saját környezetükben élő hősöket művészeti eszközökkel be tudják mutatni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„ Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de légy óvatos azokkal, akik azt állítják, hogy meg is találták."
André Gide
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ