Egy hónap múlva indul az évad a Szarvasi Vízi Színházban
Dátum: 2018. május 15., kedd, 15:44

A Leszállás Párizsban című vígjátékkal nyitja nyolcadik évadát június 15-én a Szarvasi Vízi Színház. Idén nyáron többek között olyan előadások lesznek láthatóak, mint a My Fair Lady, a Janika, A miniszter félrelép vagy a Bob herceg.

A színház programját idén már hetedik alkalommal a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. szervezi a műfaji sokszínűség jegyében, így lesz operett, táncjáték, próza, musical, koncert, mese és cirkuszművészet a két hónapos évad alatt - tájékoztatta közleményben a szakmai felügyeletet ellátó Békéscsabai Jókai Színház az MTI-t kedden.

A programok csaknem fele ingyenesen tekinthető meg.

A Vers a víz fölött és Dal a víz fölött elnevezésű sorozat idén kiegészül a Talkshow a víz fölött - Mellettem az utódom elnevezésű estekkel. Utóbbiban híres művészek és nyomdokaikba lépő gyermekeik lesznek a beszélgetőpartnerek, mások mellett Oberfrank Pál és táncművész-koreográfus lánya, Réka; Kovács Frigyes és végzős színművész szakos fia, Tamás; vagy Straub Dezső és fia, a színész-rendező Péter.

Újdonság a Zene a víz fölött programsorozat, amelyben kamarazenekarok közismert dallamokat játszanak a publikumnak. A belépés ezekre az alkalmakra díjtalan.

A Szarvasiak a víz fölött elnevezésű sorozatnak híres szarvasiak vagy a holt-körös-parti kisvárosból elszármazottak, mások mellett Hartay Csaba író-költő, Kovács Krisztina, a Babilon Tánc Sport Egyesület művészeti vezetője vagy Ágoston Béla zenész lesznek a vendégei.

Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina színművészek rendezésében idén is megszervezik a Korlátok nélkül elnevezésű esélyegyenlőségi estet, amelyen látás- és hallássérültek pályázatra írt verseiből és novelláiból válogatnak a fellépő művészek. Emellett lesznek akadálymentesített előadások is, így egy My Fair Lady-produkción és egy verses esten jelnyelvi tolmács is jelen lesz.

A közlemény szerint - mivel 2018 a családok éve - minden szerda este fél 8-tól meseelőadás lesz látható. Idén harmadik alkalommal valósul meg a Jutalom a jó eredményért! akció, melynek keretében azok a szarvasi gyerekek, akik javítottak a bizonyítványukon, egy-egy szabadon választható meseelőadásra szóló kupont kapnak ajándékba.

Hagyománynak számít, hogy a programsorozatban a Fővárosi Nagycirkusz is részt vesz, idén július 31-én Fekete Péter rendezésében a Megtanulom, megőrzöm, továbbadom című produkciót mutatják be, amely a cirkuszi dinasztiák életébe, a számok közötti beszélgetésekben pedig az artisták egyszerre szenvedélyes és fegyelmezett világába nyújt betekintést.

Idén sem marad el a szlovák nemzetiségi kultúrát is képviselő szarvasi színház, a Cervinus Teátrum által szervezett összművészeti fesztivál. Július 11. és 25. között saját korábbi és jelenleg is futó előadásaikat, többek között a Lili bárónőt, a Hotel Mentholt, az Ármány és szerelmet, a Csodaszarvast adják elő, valamint musicalgálával, kabaréesttel és néptáncgálával várják a nézőket.

A Szarvasi Vízi Színház programsorozata augusztus 19-én a VII. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál díjátadó gálájával zárul.

A részletes program a www.viziszinhaz.hu oldalon tekinthető meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ Aki sohasem követ el esztelenséget, korántsem olyan bölcs, mint ahogy gondolja."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ