Négy saját bemutatóval és vendégjátékokkal készül a Zenthe Ferenc Színház az új évadra
Dátum: 2018. május 28., hétfő, 15:02

Négy saját bemutatóval és számos vendégjátékkal, köztük a Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Veszprémi Petőfi Színház produkcióival várja a közönséget a következő évadban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

Susán Ferenc rendező, a színház produkciós vezetője az új évadot bemutató pénteki salgótarjáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Funtek Frigyes rendezte Holt költők társasága, a Veszprémi Petőfi Színház előadása, valamint a Boross Martin által rendezett, Szabó P. Szilveszter főszereplésével bemutatandó Semmelweis című "oratorikus kórkép", a Budapesti Operettszínház produkciója is a Tolnay Klári-bérletsorozatban kapott helyet.

Cserhalmi György főszereplésével, Vidnyánszky Attila rendezésében mutatja be a Nemzeti Színház a Körhintát, a Bartók Kamaraszínház Őze Áron főszereplésével a Rák Jóska - Dán királyfi című tragikomédiát. Az ötödik vendégdarab pedig a József Attila Színház nápolyi komédiája, a Filuména házassága lesz Vándor Éva és Nemcsák Károly főszereplésével.

Öt vígjátékot visznek színre a Vertich József-bérlet keretében. Műsoron lesz a Forgatókönyv Szerednyey Bélával, A New York-i páparablás Székhelyi Józseffel, a Portugál Madarász Mátéval. Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékában Hirtling Istvánt láthatják a nézők, a Shirley Valentine című lírai komédiában pedig Vándor Éva lesz a címszereplő.

Az ősszel hetedik évadát kezdő Zenthe Ferenc Színház négy saját premierrel készül az új szezonra. Október 1-jén a Váci Dunakanyar Színházzal közös produkcióban viszik színre Molnár Ferenc Az ördög című Mefisztó-történetét a főbb szerepekben Fenyő Ivánnal és Mészáros Mátéval. Hunyady Sándor Lovagias ügy című vígjátéka lesz a második bemutató Vándor Évával és Koltai Róberttel a főszerepben.

Márciusban láthatja a közönség az Erdő című előadást, Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij vígjátékát, majd májusban kerül színpadra Arthur Miller Pillantás a hídról című drámája, amelyben Eddie-t Máté Krisztián, Beatricét Kökényessy Ági alakítja.

A nagyszínpadi premierek mellett a Zenthe Szalonban négy új felolvasószínházi produkcióval várják a közönséget: Popper Péter Útvesztő, Madách Imre A civilizátor, Marschalkó Zsolt Homokvihar és Szmodis Jenő Ultimátum című darabjaival.

A 2018/2019-es évadban három új rendezővel, Gaál Ildikóval, Bakos Kis Gáborral és Kis Domonkos Márkkal dolgozik majd a salgótarjáni társulat, a negyedik premier rendezője Susán Ferenc lesz.

A zenés előadások között bemutatják Salgótarjánban Verdi Traviata című operáját, a Paprikáscsirke, avagy stex és New York című vígjátékot, a Boldogságot Rékasi Károllyal és Pikali Gerdával, és fellép az Experidance is Cinderella című produkciójával.

Folytatják a népszerű Kedvenc színészeink sorozatot is a Zenthe Szalonban. A kötetlen beszélgetések vendége lesz mások mellett Fenyő Iván, Bozó Andrea, Kökényessy Ági és Máté Krisztián.

A sajtótájékoztatón Simon Lajos színházigazgató megemlékezett a közelmúltban 57 évesen elhunyt Tóth Zoltán színművészről, aki négy évig játszott Salgótarjánban. Mint fogalmazott, Tóth Zoltán ugyanolyan csendben, titokzatosan, búcsú nélkül lépett ki ebből az árnyékvilágból, mint utolsó szerepében, az Augusztus Oklahomában Beverly Westonjaként.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
Aforizmák
„ Az idő a legdrágább anyag, amiből az életünk készül."
Sütő András
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ