Bokrétaünnepet tartottak a kaposvári Csiky Gergely Színházban
Dátum: 2018. június 14., csütörtök, 19:46

Bokrétaünnepet tartottak a 9 milliárd forintból megújuló kaposvári Csiky Gergely Színházban csütörtökön; a beruházás a tervek szerint a 2019/2020-as művészeti évad megnyitása előtt elkészül.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a rekonstrukciót a Kaposvár átfogó fejlesztését több mint 180 milliárd forintból megvalósító, a város korábbi polgármesteréről elnevezett Németh István Program emblematikus beruházásának, szimbólumának nevezte az eseményen. Hozzátette, reméli, hogy a megújuló és kibővülő színházépület "mindannyiunk büszkesége lesz".

Szita Károly megköszönte kormánynak a beruházáshoz nyújtott támogatását, egyúttal méltatta a kivitelezők munkáját is. A kivitelezők "(.) figyelnek és figyelni is fognak arra, hogy megőrizzék a múltból azt, amit meg kell tartani" - fogalmazott, majd azt hangsúlyozta: az 1911-ben elkészült teátrum az "ország legszebb szecessziós épülete". Annak kora ugyanakkor magával hozta azokat a gondokat és problémákat, amelyekkel egy műemléképület rekonstrukciója során találkozni lehet - tette hozzá.

Szita Károly a somogyi megyeszékhely csütörtöki közgyűlésén született döntésre utalva gratulált a Csiky Gergely Színházat a következő öt évben is direktorként irányító Fülöp Péternek. Utalt rá, hogy a "nagyon szép épületet" a színház társulatának kell tartalommal megtöltenie.

Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Építőipari Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy az 5700 négyzetméteres bővítéssel a teátrum hasznos alapterülete csaknem 10 ezer négyzetméterre nő.

A színházépület történetére is kitérve emlékeztetett: jelentős bontással kezdődött a felújítás, új kiszolgáló épületrészt létesítettek a teátrum keleti szárnyában. Az előcsarnok alatt új, tágas közönségforgalmi teret alakítanak ki, korszerű színház-technológiával szerelik fel az épületet, amelynek műemléki részeit teljes mértékben rekonstruálják - sorolta.

Fülöp Péter, a színház csütörtökön újraválasztott igazgatója elmondta: a társulat számára nagy öröm, hogy a kivitelező elérte az építkezés legmagasabb pontját. "Várjuk, hogy beköltözhessünk, birtokba vehessük a házat és elkezdhessük a művészi munkát" - hangoztatta.

Az ünnepségen a bokrétát az építkezésen használt nyolc tonna teherbírású daruval emelték fel az új épületrész legmagasabb pontjára.

Világviszonylatban is korszerű, egyes megoldásait tekintve Magyarországon még kevés helyen alkalmazott színpadi technikája lesz kaposvári Csiky Gergely Színháznak - mondta el egy korábbi helyszíni bejárás alkalmával a ZÁÉV projektfőmérnöke. Paksa Csaba akkor beszámolt róla, hogy az úgynevezett alsó gépészetben egy olyan dobforgó is helyet kap, amely lehetőséget nyújt a színpadkép gyors megváltoztatására. Ez a minden igényt kielégítő és költséghatékonyan üzemeltethető világítás- és hangtechnikai berendezésekkel együtt jelentősen növeli az előadások nyújtotta élményt - mondta korábban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
Aforizmák
„ Az, hogy egy tojásra azt mondom, hogy büdös, nem jelenti azt, hogy jobbat tudok helyette tojni."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ