Százezernél is többen látták a Budapest Bábszínház előadásait az idei évadban
Dátum: 2018. június 22., péntek, 15:44

A Budapest Bábszínház 2017/2018-as évadának kulcsszava a megújulás volt, ezért friss arculattal, átalakult előcsarnokkal várták a nézőket, új játszóhelyet avattak, és tovább szélesedett a korosztályi kínálat is, a 443 előadást több mint 111 ezer néző látta - írja hétfői, évadzáró közleményében a teátrum.

A társulat titkos szavazása alapján a Havas-B.Kiss-díjat Pájer Alma Virág színművész, a Kovács János-díjat pedig Cserneczki Sándor színpadmester kapta.

A 2018/2019-es évadban a színház repertoárja a #abábnemkorosztály jegyében bővül, mindhárom játszóhelyen kortárs formavilágú új produkciókkal készülnek.

A színház 69. évada egy felnőtteknek készülő előadással indul az Ország Lili Stúdióban: Szikszai Rémusz rendezi A vihart, a Shakespeare-dráma Prosperóját Fodor Tamást alakítja. Ugyanitt mutatják be Háy János új darabját, amelynek alapjául Irena Sendler élettörténete szolgál, aki a második világháború alatt 2500 zsidó gyereket mentett ki a varsói gettóból, rábeszélve az anyákat, hogy bízzák rá gyerekeiket, hogy megmenekülhessenek a gázkamra elől. Az előadást Hoffer Károly rendezi. Lázár Ervin közkedvelt meséjével, a Szegény Dzsoni és Árnikával pedig a kisiskolásokat várják negyedik az emeleti kamarateremben.

Ascher Tamás a Nagyszínpadon egy Neil Gaiman-regényt visz színre: a Coraline és a titkos ajtó családi előadásnak készül, a bemutató januárban lesz. Tavasszal ugyanitt a kicsiket várják: Kuthy Ágnes rendezésében Verne 80 nap alatt a Föld körül című műve elevenedik meg.

A Kemény Henrik Teremben egy vásári bábjátékot, a Batu-tá kalandjait állítja színpadra Kovács Géza, a három év alattiaknak pedig tavasszal készül új produkció, amelynek rendezője Varsányi Péter lesz.

Az évad során tervezik továbbá Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból művének bábos feldolgozását Szabó Máté rendezésében, valamint A bátor csikó című Grimm-mese bemutatását, amelynek rendezője Csizmadia Tibor lesz.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Borogyin a híres orosz zeneszerző egyszer, amikor elment otthonról, egy cédulát tett az ajtajára ezzel a feírattal: „Egy óra múlva jövök haza."
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot."
Esterházy Péter
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ