Andrei Serban három rendezését mutatja be miniévadján a kolozsvári magyar színház
Dátum: 2018. június 22., péntek, 15:56

Andrei Serban világhírű román rendező három kolozsvári rendezését mutatja be miniévadján a Kolozsvári Állami Magyar Színház a hét második felében - tudatta keddi közleményében az intézmény.

A miniévaddal az idén 75. születésnapját ünneplő rendező előtt tiszteleg a társulat.

Az általa rendezett világhírű Antik trilógia után a kolozsvári színház társulatának is szerencséje volt létrehoznia Serbannal "saját trilógiáját", mely három többszörösen díjazott előadást eredményezett.

A miniévad keretében csütörtökön Álomtrilógia címmel beszélgetésre kerül sor, melyet Doina Modola és Roxana Croitoru színikritikusok vezetnek az előadásokban szereplő színészek részvételével.

Csütörtöktől szombatig pedig a három, Andrei Serban által rendezett előadást tekintheti meg újra a közönség. A 2007-ben bemutatott Ványa bácsi tizenegyedik éve van műsoron, azóta csaknem 150. alkalommal játszotta teltház előtt a társulat. Az előadás pénteken látható.

A 2010 januárjában bemutatott Suttogások és sikolyok Ingmar Bergman filmjének színházi adaptációja. A Szerbiában, Csehországban és Dél-Koreában is vendégszerepelt előadást csütörtökön láthatja a kolozsvári közönség.

A Hedda Gabler előadást 2012-ben mutatta be a társulat. A rendező szerint az előadás szereplői a mai ember tükörképei, akik a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják fel. Az előadás fő kérdése: lehet-e élni ideálok nélkül? Az előadás szombaton látható a kolozsvári magyar színház stúdiótermében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
Aforizmák
„ Az az ember, aki csakis önmagát szereti, semmit sem gyűlöl annyira, mint egyedül maradni önmagával."
Pascal
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ