Vígjátékkal várja a közönséget idén a vajdasági Tanyaszínház
Dátum: 2018. június 25., hétfő, 12:45

A Pé z hova mész? című vígjátékkal indul idén turnéra a 41. évadát kezdő vajdasági Tanyaszínház, amely ezúttal huszonnégy helyre látogat el, és néhány hét alatt összesen mintegy ezer kilométert tesz meg traktorral.

Magyar Attila főkoordinátor az MTI-nek hétfőn elmondta: a Tanyaszínház Marin Drzic horvát drámaíró Dundo Maroje című művét használta fel előadása alapjául, amelynek a Pé z, hova mész? címet adta.

A reneszánsz kori drámaíró darabja szellemessége miatt máig népszerű, így Magyarországon is többször játszották. Az eredeti történet a rómaiakat utánozni igyekvő dubrovnikiak nevetségessé válásáról, a pénz uralmáról és a hatalomvágyról szól.

Az előadást két fiatal színész, Ricz Ármin és Berta Csongor rendezi, a főszerepet pedig az Újvidéki Színház színésze, Huszta Dániel játssza.

A társulat összetétele folyamatosan változik, a színészek a Vajdaság egész területéről, önkéntes alapon vesznek részt a munkában, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói pedig kötelező gyakorlatukat töltik itt nyáron, emellett néhány fiatal amatőr színész is lehetőséget kapott arra, hogy kipróbálja magát.

A turné július 21-én kezdődik, a hivatalos bemutatót pedig a Tanyaszínház központjában, az észak-bácskai Kavillón július 28-án tartják. Az augusztus 13-i zentagunarasi előadás a világhálón is követhető lesz élőben, az utolsó előadást pedig augusztus 15-én láthatja a közönség Zentán.

A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. Olyan helyekre mennek, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.

A Tanyaszínház központi, kavillói épületegyüttese többéves csúszás után tavaly készült el, az idei esztendőre már csak a kiegészítő munkálatok maradtak, most szépítik a kertet, folyik a füvesítés és a fásítás, valamint egy játszóteret és egy tavacskát is terveznek a központ udvarára. Ez után már más célokra is használható lesz az épületegyüttes, a Tanyaszínház turnéja után máris diáktábor kezdődik Kavillón, később pedig már csak a szervezők talpraesettségétől függ, hogy milyen programokkal tudják megtölteni és egész évben használhatóvá tenni a művésztelepet.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„ Mindenki a maga baklövéseit nevezi tapasztalatnak."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ