Nemzetközi színházi kurzust tartanak Kaposváron
Dátum: 2018. július 5., csütörtök, 9:02

Nemzetközi színházi műhely nyílt Kaposváron, a kurzuson hat ország mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgatója, rendező gyakornoka, rendezője vesz részt - mondta az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Kozma András beszámolt arról, hogy a július 8-ig tartó nyolcnapos Kaposvári Nemzetközi Színházi Műhelynek hetedik alkalommal ad otthont a Kaposvári Egyetem, ahol a helyi Rippl-Rónai művészeti kar tanulói mellett legnagyobb számban Oroszországból a Moszkvai Művész Színház és Olaszországból a Piccolo Teatro képviselteti magát, de érkezett művész Spanyolországból, Romániából és Kazahsztánból is.

Szaktanárok délelőttönként tréningeket, mesterségórákat tartanak a fiataloknak, akik délután vegyes, nemzetközi csoportokban dolgoznak, hogy a tábor végén, július 8-án előadják Shakespeare Rómeó és Júlia című műve alapján készült 20-25 perces produkcióikat - tette hozzá.

Vidnyánszky Attila, a műhely művészeti vezetője, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese hangsúlyozta: a közös munkából sokat profitál a kaposvári színművészképzés, mert el tudja helyezni magát a színházi iskolák nemzetközi térképén, láthatóvá válnak erősségei és fogyatékosságai.

Büszkék vagyunk, hiszen külföldi intézmények áldoznak arra, hogy hallgatóik Kaposvárra jöjjenek, megismerjék egymást, megosszák gondolataikat, tanuljanak - tette hozzá.

Andrej Kuzicsev, a Moszkvai Művész Színház pedagógusa azt mondta: diákjaik a kurzuson más szemléletmódokkal, szisztémákkal találkoznak, a színházhoz való viszonyulásban új vonásokat, egymásban pedig rengeteg közös dolgot fedezhetnek fel.

Giovanni Crippa, a Piccolo Teatro színésztanára arról szólt, hogy az intézményük a színművészképzésében nagy hangsúlyt fektet a szöveg tiszteletére, elemzésére. Ez a tájékozódási pont, de igyekeznek minél szélesebb spektrumot kínálni a diákoknak a maguk számára legmegfelelőbb módszer megtalálásához. Ehhez a kaposvári színház műhely is segítséget nyújt.

José Maria Ureta, a Valladolidi Drámaművészeti Főiskola képviselője úgy fogalmazott, hogy a Kaposvári Egyetem kurzusán számos kultúra találkozhat és hozhat létre különleges közösséget.

Egy nagy család vagyunk, s a bő egy hét alatt sokat megtudhatunk az életről, s arról, kik vagyunk - jegyezte meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Az állatvilágot számos környezeti veszély fenyegeti. De legalább megkímélik a televíziótól."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ