Vidéki Színházak Fesztiválja - Első alkalommal a Pesti Magyar Színházban
Dátum: 2018. agusztus 27., hétfő, 18:57

A Thália Színház szervezésében idén a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg szeptember 3-9. között a 7. Vidéki Színházak Fesztiválját, ahol nyolc nap alatt hét vidéki színház mutatkozik be - mondta Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.

Ez a fesztivál lehetőséget biztosít a budapesti nézők és a vidéki művészek találkozására, az előadásokat közönségtalálkozók követik, amelyeken az érdeklődők nemcsak színészekkel, hanem a színházi szakmai más elismert képviselőivel is beszélhetnek majd - fűzte hozzá.

Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta a zenés műfajoktól kezdve egészen a kísérleti darabokig széles repertoárral készülnek. Szeptember 3-án Anton Pavlovics Csehov Három nővér című művét láthatja a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában. Emellett Kecskemétről a Csárdáskirálynő, Győrből A vád tanúja, Zalaegerszegről a Caligula helytartója című dráma, Miskolcról az "Ahogytetszik" és Békéscsabáról a Hajnalban, délben, este című vígjáték, Pécsről a Veszedelmes viszonyok című színmű és Nyíregyházáról A név: Carmen című előadás érkezik a fesztiválra.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
Aforizmák
„Nem szabad haragudni a divatra, hisz oly fiatalon hal meg."
Jean Cocteau
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ