Vörösmarty Színház: a 200 éves fehérvári színjátszás jegyében telik az új évad
Dátum: 2018. szeptember 6., csütörtök, 6:58

A Színjátékok 200 éve szlogen jegyében zajlik majd a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2018/19-es évada, amelyben tizenegy bemutatót terveznek és a város színjátszásának kétszáz éves jubileumát ünneplik.

A hétfői évadnyitón Szikora János igazgató elmondta, hogy 1818. október 11-én, a Pelikán Fogadóban volt a megnyitója az ország elsők között létrejött állandó színházának. Fejér megye nemessége és polgársága fogott össze azért, hogy a magyar nyelvű színjátszás meghonosodjon - fűzte hozzá.

Szikora János közölte, hogy az évforduló napján mutatják be Madách Imre Az ember tragédiája című művét, amelyet fennállása óta először mutat be a Vörösmarty Színház. Megjegyezte, hogy a jubileumi előadás a magyar nyelv szépségeire koncentrál.

Az igazgató megemlékezett a nemrégiben elhunyt társulati tagtól, Matus Györgyről, akit hétfő délután helyeznek örök nyugalomra. Elmondta még, hogy a társulat új tagja lett Ballér Bianka, Osváth Judit és Kovács Tamás.

A Vörösmarty Színház tizenegy bemutatót tervez az évadban. Az ember tragédiája mellett a nagyszínpadra állítják a fehérvári Sobor Antal Perelj, Uram! című történelmi drámáját, Esterházy Péter Mercedes Benz című történelmi revüjét, a Chicago című musicalt, a Black Comedy-t Mohácsi János rendezésében, valamint Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényes komédiáját Lendvai Zoltán rendezésében.

A Kozák András Stúdióban Bagó Bertalan rendezi A vágy villamosa című Tennessee Williams-darabot, míg a dán Line Knutzon Közeleg az idő című abszurd komédiáját Szabó K. István rendezi.

A Pelikán Kamaraszínházban Novák Eszter rendezésében lesz látható Az én kis hűtőkamrám, míg Az arab éjszaka és a Caligula című darabokat Nagy Péter István és Widder Kristóf jegyzi.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„ A jóságnak legyen ökle."
Jevgenyij Jevtusenko
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ