Megkezdődött a színházi évad Békéscsabán
Dátum: 2018. szeptember 17., hétfő, 9:56

Négy nagyszínpadi bemutatóval és két stúdió-, valamint három mesedarabbal mutatkozik be az új színházi évadban a Békéscsabai Jókai Színház - mondta a teátrum direktora, a már hagyományosan nyilvánosan megtartott évadnyitó társulati ülésen, a színház előtti téren szombaton.

Seregi Zoltán hozzátette: a repertoárt ismét úgy állították össze, hogy megfeleljenek ars poeticájának, vagyis továbbra is él majd az az elv, ami az elmúlt öt év sarokpontja: közérthető művészetet és minőségi szórakoztatást kell nyújtani a közönségnek.

A nyilvános társulati ülésen a színház művészei ízelítőt adtak a már készülő darabokból, sőt az előadások rendezői, művészei közül is többen bemutatkoztak.

Az idei évad szeptember 21-én kezdődik, amikor a kamaraszínházban mutatják be Noal Coward: Vidám kísértet című komédiáját Kiss József rendezésével. A nagyszínpadon pedig októberben kerül színre Arthur Miller: Pillantás a hídról című színműve. A darabot Csiszár Imre rendezi. A következő előadás egy ősbemutató, színre viszik Rákosi Viktor Elnémult harangok című, 1903-ban megjelent regényét Nemlaha György átdolgozásával. A darabot Pataki András rendezi.

A teátrum megemlékezik Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulójáról is. Ennek keretében mutatják be Szente Béla: Szárnyad árnyékában című történelmi játékát Seregi Zoltán rendezésében.

A bemutatók sorát Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátéka követi a nagyszínpadon Katkó Ferenc rendezésében, majd az évad Terrence McNally-David Yazbek: Alul semmi című zenés komédiájával zárul. A darabot a színház művésze, Tege Antal rendezi.

A színház az idei évadban is folytatja hagyományát, így három mesedarabot is előadnak. Az első bemutatón Kocsák Tibor-Bozó József: Kukac Kata című mesemusicaljét viszik színre Bozó József rendezésével, majd Weber Kristóf-Zalán Tibor: A sHÓwKirályné című zenés mesejátékát adják elő. A darabot Merő Béla rendezi. Végül pedig Szarka Gyula-Zalán Tibor: Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című zenés mesejátéka kerül színre Karczag Ferenc, Jászai Mari-díjas művész rendezésében.

Repertoáron marad a Monte Cristo grófja, az Egy őrült naplója, A beszélő köntös, a Leszállás Párizsban. Tovább játsszák a Hajnalban, délben, este és a My Fair Lady című darabot is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Aforizmák
„ Még a trónszéken is kifényesedik a nadrág."
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ