Nyílt Nappal indítja évadát a Nemzeti Színház
Dátum: 2018. szeptember 19., szerda, 8:50

Szeptember 22-én, szombaton megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a Nemzeti Színház; a teátrum két következő bemutatójának, a Viktor Rizsakov rendezte Álomgyár (Dreamworks) és a Vidnyánszky Attila által színpadra állított Az ember tragédiája próbájára is beülhetnek a nézők.

A szombaton 13 és 22 óra között megvalósuló nyílt napon 30 százalékos kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni a Nemzeti Színház előadásaira - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az érdeklődők végignézhetik a színház előadásainak plakátjaihoz készülő fotózást, amely során Bánsági Ildikó, Söptei Andrea, Barta Ágnes, Blaskó Péter, Földes László Hobo, Bakos-Kiss Gábor, Rátóti Zoltán és Szarvas József áll majd a fényképezőgép előtt.

Az érdeklődők találkozhatnak Az ember tragédiájában Lucifert játszó színészekkel, emellett a gyerekeket is számtalan izgalmas színházi játék várja. A Nemzeti Színházban ezen a napon, 14 órakor leplezik le Németh Antal, a legendás színidirektor szobrát, Matl Péter alkotását.

Németh Antal munkásságát interaktív tárlaton mutatja be a színház. A kulisszajárás során a színház rejtett, izgalmas zugaiba is bepillanthatnak a nézők.

Délután öt órától a 90. éve született Sinkovits Imre életét és alakításait idézik meg a Nemzeti Színház színészei a Kaszás Attila Teremben.

Este hét órától koncert zárja a programot: az erre az alkalomra megalakult formáció, a "Hétre ma várom a Nemzeti Band" az 1960-as, 1970-es évek slágereiből válogat. Pop, rock, sanzon, dzsessz szerepel a műsoron, a közreműködők között van Szűcs Nelli, Pál Lajos, Tóth Auguszta, Söptei Andrea, Szabó Sebestyén László, Fehér Tibor, Bordás Roland, Trill Zsolt és Mátyássy Bence.

A programokon való részvétel ingyenes. A teljes program a nemzetiszinhaz.hu oldalon és a teátrum Facebook-oldalán olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
 
Aforizmák
„Ha találkozol a sikerrel és a kudarccal, akkor előbb-utóbb rájössz, hogy a kettő majdnem ugyanaz."
Joseph Rudyard Kipling
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ