Tizenhat programmal készül a Játékszín a színházak éjszakájára
Dátum: 2018. szeptember 19., szerda, 9:31

Tizenhat programmal készül a szeptember 22-i színházak éjszakájára a Játékszín, ahol nyíltpróbával, varietéműsorral és kulisszajárással is várják a közönséget szombaton.

A Játékszín az idén ismét színes programokkal készül a színházak éjszakájára, már délután három órától várják az érdeklődőket a Teréz körúti színházban - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a Bock Színpad első programja a Mesedélután, amelynek szereplői Hapci Benő, Mirr-Murr, Pom Pom, Oriza Triznyák, a műsorban Földes Eszter, Grisnik Petra és Pusztaszeri Kornél lép fel. Ugyancsak háromkor kezdődik az első kulisszajárás, amelyet háromnegyed óránként tartanak meg.

Délután a Bock Színpadon az idén is megrendezik a Vers a la carte elnevezésű programot Hirtling István vezetésével, aki a közönség tagjaival közösen instruálja színésztársait, majd további produkciók várják a közönséget.

Este először kap ízelítőt a közönség a Játékszín októberi bemutatójából; a Menopauza nyilvános próbáján négy színésznő, Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő lép színpadra. Utána Kamara Varieté látható a nagyszínpadon, ahol megidézik Kellér Dezsőt, valamint Hacseket és Sajót, akik ugyancsak a Teréz körút 48. közönségét mulattatták valaha.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ