A velencei kalmár bemutatójára készül a kolozsvári magyar színház
Dátum: 2018. szeptember 27., csütörtök, 23:32

Shakespeare A velencei kalmár című művének bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház - hangzott el az M5 kulturális csatorna szerdai híradójában.

A mű színpadra állításakor a legnehezebb dramaturgiai kérdést a mese kezelése jelenti. A mese ugyanis elveszi a súlyát annak a borzalomnak, hogy egy elképesztően fejlett jóléti államban egy sokadrendű állampolgár mégis a gettóban él, de nagy szükség van rá, hogy a jólét financiális stabilitását biztosítsa - mondta el a műsorban Visky András dramaturg, a teátrum művészeti igazgatója.

Tompa Gábor rendező, a színház igazgatója szerint senki sem választja azt, hogy lemond a pénzvilágról, a gazdagságról, és inkább máshol keresi a boldogságot, ezért tűnik úgy, hogy ebben a világban nagyon nehéz boldogságra találni.

Az előadásban a kolozsvári színház társulatának szinte valamennyi férfi színésze fellép. Antonio szerepét Viola Gábor, Shylockét Bogdán Zsolt játssza. Januártól színpadra kerül az előadásnak egy olyan változata is, amelyben a két színész szerepet cserél.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„A céltábla nem lőhet vissza."
Molnár Ferenc
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ